2017-10-20 00:00:00 Nemzetközi fesztiválok legjobbjai a Mozinet Filmnapokon

Herendi porcelánok kiállítása

2017. Május 5. - 2017. Október 1.

A Herendi porcelánok két arcát, a modernet és a tradicionálisat mutatja be a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont pénteken nyíló új, időszaki kiállítása.

Krámlik Attila, a kiállítás kurátora csütörtökön az MTI-nek elmondta: a régi és az új, a tradíció és az innováció kerül a kiállítás középpontjába, erre utal a tárlat címe, a Herend és - visszafelé olvasva a nevet - Dnereh is.

 A látogatók négy termet járhatnak végig, mintegy félezer darab tárgyat tekinthetnek meg. A kiállítási tárgyak biztosítási értéke eléri a 80 millió forintot.    Az egyik teremben 19. és 21. századi bútorokon elrendezve mutatják be ugyanazokat a porcelánokat - mondta a manufaktúra PR-menedzsere.

Bemutatják a három leghíresebb minta, a Viktória, a Rotschild és az Apponyi fejlődéstörténetét. A Viktória-minta esetén például az egyik első, a londoni világkiállításra 1851-ben készített darabtól eljutnak Vilmos herceg és Katalin nászajándékáig, "ami ugyanannak a mintának egy modern, újragondolt változata" - fogalmazott Krámlik Attila.

Hozzátette: az egyik teremben több mint húsz, úgynevezett bravúr-darabot, azaz egyedi, különleges gyártási- vagy festési technikával készült, limitált példányszámú porcelánt mutatnak be.

A Herendi Porcelánmanufaktúra termékpalettája sokszínű: több mint 16 ezer forma és közel 4 ezer minta variálható szabadon.  A negyedik teremben ezt a sokszínűséget szeretnék egyfajta látványraktárként bemutatni. "Azt, hogy létezik gyűszűnyi méretű, és egy méteresnél is nagyobb Herendi-váza is" - mondta a kurátor.

Az október 1-jéig megtekinthető kiállítást Simon Attila, a manufaktúra vezérigazgatója és Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos nyitja meg.

 A kastély télikertjében berendezett "műhelyben" pénteken és szombaton a porcelánkészítés és- festés folyamata is megtekinthető lesz.

A Herendi Porcelánmanufaktúrát 191 éve Stingl Vince alapította a Bakony hegyei között. Az üzem mára Európa legnagyobb porcelánmanufaktúrájává fejlődött, évente 350-400 új terméket állítanak elő, melyet a világ több mint 60 országába exportálnak.