2017-11-21 08:00:00 Filharmónia koncertsorozat Szegeden

Gitárpárbaj-koncert harmadik alkalommal

2017. November 19. - 2017. November 19.

Másfél évtizeddel a legutóbbi hasonló rendezvény után harmadik alkalommal is megrendezik a Gitárpárbaj-koncertet. November 19-én a fővárosi Barba Negra Music Clubban a hangszer öt hazai kiválósága lép színpadra.

A Gitárpárbaj III-on az évtizedek óta a pályán lévő Felkai Miklós (Apostol, Color, Felkai Jam), Karácsony János (Generál, LGT)és Alapi István (Edda) mellett színpadra lép két tehetség, a 19 éves Somogyi Remig és a mindössze 12 éves Fehér Ádám, de mások mellett Kézdy Luca hegedűs is közreműködik - hangzott el a résztvevők közreműködésével tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón.

Az első Gitárpárbajt 1986 áprilisában rendezték a Petőfi Csarnokban. A mostani esten megemlékeznek az egyik akkori főszereplőről, Bencsik Sándorról (P. Mobil, P. Box), aki idén harminc éve hunyt el.

"A Gitárpárbaj legnagyobb értéke abban rejlik, hogy nagyjából tizenöt évente összehoz egy egyszeri, közös produkcióba olyan zenészeket, akik egyébként nem játszanak együtt. A mostani másfél órás koncert alcíme Staféta, mert ezúttal két generáció mutatja meg tudását a színpadon" - mondta a Gitárpárbaj főszervezője, Felkai Miklós.

Mint felidézte, az első, 1986-os turnén hét gitáros lépett színpadra - Felkai és Bencsik mellett Menyhárt János (V'Moto-Rock), Tátrai Tibor (Tátrai Band, Skorpió, HBB, Generál), Szűcs Antal Gábor (Skorpió), Varga János (East) és Závodi János (Piramis), a második, 2002-es koncerten (szintén a Petőfi Csarnokban) hat - Felkai, Tátrai, Szűcs és Závodi mellett Karácsony János és Alapi István -, ezúttal pedig öt gitáros fog játszani.

"Olyan számokat válogatunk össze, amelyben a legtöbbször nincs ének. A repertoáron részben olyan dalok szerepelnek, amelyeket a gitárosok szeretnének, részben amit én ajánlok nekik. A nyitódal a Who ikonikus száma, a My Generation lesz, a finálé pedig Beethoven Örömódájának egy részlete" - mondta Felkai Miklós.

(MTI)

Időpont: november 19.  19:00

Helyszín: Barba Negra Music Club