2019.03.14

Minden, amit a Babaváró Támogatásról tudni kell

A kormány támogatni kívánja a fiatalokat abban, hogy a tervezett, vágyott gyermekek megszülethessenek. Ennek érdekében a kereskedelmi bankokon keresztül legfeljebb 10 millió forint összegű kölcsönt nyújt a gyermekvállalás és a gyermeknevelés támogatásához, és ehhez kamattámogatást és gyermekvállalási támogatást (együttes nevén Babaváró Támogatást) is ad. A kölcsön és az ehhez kapcsolódó Babaváró Támogatás igénybevételéről szóló szerződést 2019. július elsejétől 2022. december 31-ig lehet megkötni.

Kik kaphatják meg a kölcsönt? Íme a feltételek

A kölcsönszerződés megkötését a házaspár (együttes igénylőként) akkor igényelheti, ha a kölcsönkérelem benyújtásának időpontjában

  • a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét,
  • legalább az egyik házasfél legalább 3 éve folyamatosan tb-biztosított, felsőoktatási intézmény nappali képzésén tanul vagy más állam tb-rendszerének hatálya alá tartozik (a közfoglalkoztatás hossza maximum egy év lehet),
  • ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor legalább az egyik házastárs az első házasságában él (az özvegyülés miatt megszűnt házasságot itt figyelmen kívül kell hagyni),
  • a házasfelek
  • rendelkeznek magyarországi lakcímmel,
  • büntetlen előéletűek,
  • egyikének sincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása,
  • magyar állampolgárok, tartózkodási joguk van vagy hontalan jogállásúak,
  • egyikének sincs a központi hitelinformációs rendszerben (KHR) nyilvántartott tartozása,
  • esetében nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amelynek alapján a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető,
  • vállalják, hogy legalább egyikük a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyermekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásában neveli.

További fontos kitétel, hogy ugyanazzal az igénylővel csak egy alkalommal lehet kölcsönszerződést kötni.

Hogyan zajlik a kölcsönkérelem igénylése, elbírálása?

A kölcsönkérelmet a hitelintézetnél kell benyújtani. A benyújtáskor az igénylőknek nyilatkozniuk kell arról, hogy megfelelnek a jogosultsági feltételeknek. Ha a kérelem elbírálásához szükséges, a hitelintézet az igénylőtől - legfeljebb 10 napos határidővel - a benyújtott dokumentumok kiegészítését kérheti. A kölcsönkérelmet a benyújtást követő 10 napon belül bírálják el, az eljárás díjmentes.

Tudnivalók a kölcsönről: összeg, kamat, futamidő, részlet

Az igényelhető kölcsön összege legfeljebb tízmillió forint lehet. A pénzt a kölcsönszerződés megkötése után egy összegben folyósítják.

A kölcsön forint alapú, a díj és az ügyleti kamat megfizetése és a tőketartozás törlesztése csak forintban történhet.

A kölcsönszerződésben meghatározott ügyleti kamat mértéke a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint az ötéves államkötvények hozamának 130 százaléka plusz 2 százalékpont. A törlesztést a folyósítás napját követő hónaptól kell megkezdeni.

A kölcsön teljes futamideje a 20 évet nem haladhatja meg, amelybe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett szüneteltetés időtartama.

A törlesztőrészlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt - a kezességvállalási díjjal együtt - nem haladhatja meg az 50 ezer forintot.

A hitelintézet az előtörlesztésért díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.

A támogatott személynek a kamattámogatás időszakában ügyleti kamatot nem kell fizetnie, azt kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére annak elszámolása alapján.

A központi költségvetés javára viszont havi ütemezésben kezességvállalási díjat kell fizetni, ennek mértéke a fennálló kötelezettség 0,5 százaléka.

A gyermekszületéssel csökken a tartozás

Amennyiben úton van az első baba, a várandósság 12. hetétől – a pár kérelmére – a bank 3 évre felfüggeszti a törlesztést, és a teljes futamidőre kamatmentessé válik a kölcsön. A második baba érkezésekor újabb 3 évre szünetel a fizetés, és a tőketartozás 30 százalékát is elengedik. A harmadik gyermek érkezésekor pedig megszűnik a teljes tőketartozás, többet nem kell fizetni.

Ez tehát azt jelenti, hogy annak a párnak, amely a várandósság 12. hetében kéri az összeget, már nem is kell elkezdenie a törlesztést. Amennyiben pedig három éven belül érkezik a kistestvér, majd a következő három éven belül megszületik a harmadik gyermek is, egyetlen forintot sem kell fizetnie.

Fontos tudnivaló, hogy a gyermekvállalási támogatást már a várandósság 12. hetétől lehet igényelni a magzat után. Jár a rendelet hatálybalépését, vagyis július elsejét követően megszületett és örökbefogadott gyermek után is, ha az örökbefogadás engedélyezése a kölcsönszerződés megkötése után lett végleges.

Visszafizetés, büntetőkamat

Ha öt éven belül nem születik meg a következő baba, vagy a támogatottak egyike sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel, vagy pedig a kiskorú gyermeket a támogatott személyek egyike sem neveli már a saját háztartásában, akkor az addig igénybe vett kamattámogatást 120 napon belül, egy összegben, a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak.

A kamattámogatás megszűnését követően a támogatott személyek immár kamattal terhelten kötelesek törleszteni. Az általuk fizetendő ügyleti kamat mértéke nem lehet magasabb, mint az ötéves államkötvények hozamának 130 százaléka plusz öt százalékpont.

Szintén ez a kamat vonatkozik arra az esetre is, amikor a házasságot a kölcsönszerződés futamideje alatt felbontják vagy érvénytelenné nyilvánítják.

A járási hivatal - kérelem alapján - méltányosságból felmentést engedélyezhet a kamattámogatás visszamenőleges megfizetése és / vagy az ügyleti kamat megfizetése alól, ha a támogatott személyek egyike a kölcsönszerződés megkötését követően megváltozott munkaképességűvé vált, és emiatt a gyermek megszületését nem vállalták, vagy ha egészségügyi szolgáltató igazolja, hogy a gyermekvállalást nem tudják teljesíteni, illetve amennyiben a támogatott személyek számára a gyermekvállalás egészségügyi dokumentációval igazoltan ellenjavallt.

A hivatal méltányosságból legfeljebb 24 havi részletfizetést is engedélyezhet, ha a család igazolja, hogy a kamattámogatás egyösszegű megfizetése családi, jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire is tekintettel aránytalanul súlyos terhet jelentene.