Házi feladat, vagy…?

A házi feladat egyike a családon belüli feszültségforrásoknak, hiszen az iskolából nem ritkán hat vagy hét tanóra után hazaérkező gyerek nem szívesen áll neki, miközben a szülőnek – aki persze sokszor maximálisan együtt érez a gyerekével – az a feladata, hogy rávegye a tanulásra. Tovább »


Karácsonyfa-leszedő akció indul!

Egy anya életében vannak periodikusan visszatérő, kellemetlen kötelességek, amelyeket maga sem szeret elvégezni, mégis mosolyogva újra és újra el kell magyaráznia a gyerekeinek, sőt, néha élete párjának is, hogy miért is kell azokat megtenni. Ilyen például a fogorvoshoz járás és a nagytakarítás, no és a karácsonyfa leszedése is – olvasható a kepmas.hu-n.

Tovább »


Így kezeljük családunk digitális életét idén

Év elején az ember mindenféléket megfogad (hogy aztán fogadalmai jó részét ne tartsa be), ezek között az utóbbi években egyre több embernél szerepel egyre nagyobb hangsúllyal a családi digitális élet keretek közé szorítása. A gyerek ugyanis mobilozik, tabletezik, pörög az X-Box, esetleg szól a tévé – mindezeket megtiltani teljes képtelenség lenne (és értelme sem sok), de valamilyen szabályokat azért ki lehet alakítani. Ebben próbálunk meg segíteni. Tovább »


Amikor a gyerek videójáték-függő

Ül a gyerek az Xbox/Playstation/bármi előtt és teljesen elmerülve a virtuális világban, önfeledten játszik. A téli szünetben ez a kép alighanem sok családban általános lesz, ám érdemes vigyázni, mert a videójáték könnyen beszippantja a gyereket.

Tovább »


Ha anya beledöglik, mindenkinek annyi!

Bármennyire is szeretnénk az anyaságot az első pillanattól kezdve felhőtlennek megélni, nagyon-nagyon kevesen vannak azok, akiknek ez sikerül is. A többségnek legalább annyi kétség van a gondolataiban, mint amennyi magabiztosság, és a kis negatív hang egészen könnyen egyre mélyebbre tud lehúzni, ha nem vagyunk résen. Tovább »


Ilyenek “ezek a mai gyerekek” az óvónők szerint

Rohan a világ. Meg benne az emberek. És vajon mi van a gyerekekkel? Egy átlagos szülő átlagos óvodáskorú gyermekét nagyjából fél 8-8-kor belöki az csoportszoba ajtaján, majd nagyjából fél öt fele kiveszi onnan. A kettő között eltelt időben történtekről  pedig vajmi keveset tudunk – írja a divany.hu.

Tovább »


Nem teszünk jót a gyerekkel, ha így játszunk vele

Sok szülő a társasjátékok során szereti nyerni hagyni a gyermekét, mert úgy gondolja, ezzel jót tesz neki, hiszen növeli az önbizalmát. Szakemberek szerint azonban mindez koránt sincs így, sőt, az ilyen viselkedéssel kifejezetten ártunk a csemeténknek – írja a vital.hu.

Tovább »


Ilyenek „ezek a mai gyerekek” – az óvónők szerint

Rohan a világ. Meg benne az emberek. És vajon mi van a gyerekekkel? Egy átlagos szülő átlagos óvodáskorú gyermekét nagyjából fél 8-8-kor belöki az csoportszoba ajtaján, majd nagyjából fél öt körül kiveszi onnan. A kettő között eltelt időben történtekről pedig vajmi keveset tudunk – írja a Dívány.hu. Tovább »


Amikor a szülő sem jobb a gyereknél

Tegyük a szívünkre a kezünket: kinek nem jutott még eszébe a gyermek rendre utasítása közben, hogy tulajdonképpen olyasmiért szidja le, amit nem ritkán ő maga is elkövet? Tovább »