A hátrányok és a tehetségek felismerése, kiszűrése hozzájárul az eredményesebb iskolakezdéshez, és jelentős szerepe lehet abban, hogy a korai iskolaelhagyás arányait csökkenteni lehessen.

Óvodai felvétel, beíratás

Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik. Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik, azaz a kötelező felvételt biztosító óvodába (a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 49. § (1) és (3) bekezdése értelmében).

Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a településen, fővárosi kerületben, vagy ha a felvételi körzet több településen található, az érintett településeken lakóhellyel, ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkező hároméves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető (Nkt. 8. § (1) bekezdése szerint).

Az óvodai beiratkozásra április 20-a és május 20-a között kerül sor. A fenntartó az óvodai beiratkozás idejéről, az óvodai jogviszony létesítésével összefüggő eljárásról a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal közleményt vagy hirdetményt tesz közzé a saját honlapján, a fenntartásában működő óvoda honlapján, ennek hiányában, helyben szokásos módon. A közlemény tartalmazza az óvodai felvételről, az óvodai jogviszony létesítéséről szóló tájékoztatást, a beiratkozás időpontját, a gyermek óvodai beíratásához szükséges köziratok és dokumentumok listáját, az óvoda felvételi körzetét. A hirdetmény továbbá tájékoztatást nyújt a az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezményekről, az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai felvételéről, a nevelésükre az alapító okiratuk szerint jogosult óvodákról és azok elérhetőségéről, az alapító okiratuk szerint nemzetiségi nevelést folytató óvodákról és azok elérhetőségéről, valamint tartalmazza az óvodai felvétel tárgyában meghozott döntés közlésének határnapját, amely legkésőbb a beiratkozásra kiírt utolsó határnapot követő 30. nap, valamint a jogorvoslati eljárás szabályait (20/2012 EMMI rendelet 20. § (1) és (1a) bekezdések szerint).

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról - a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése - mellett az óvodavezető dönt.

Felmentés a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól

A szülő - tárgyév április 15. napjáig benyújtott - kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, különös méltánylást érdemlő esetben, újabb kérelem alapján annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek az ötödik életévét betölti a területileg illetékes kormányhivatal felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, csak az óvodavezető vagy a védőnő, továbbá tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében az Eütv. 89. §-a szerinti általános járóbeteg-szakellátásban, vagy az Eütv. 91. §-a szerinti általános fekvőbeteg-szakellátásban részt vevő szakorvos rendelhető ki. Tartós gyógykezelés alatt álló gyermek esetében a kérelem a tárgyév április 15. napja után is benyújtható. Az eljárás időtartama ötven nap (Nkt. 8. § (2) bekezdése szerint).

Tankötelezettség

A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, tankötelessé válik. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. Szülői kérelem hiányában a gyermek tankötelezettsége megkezdésének halasztását a gyámhatóság is kezdeményezheti. A szülő, a gyámhatóság a kérelmét legkésőbb az iskolakezdés évének január 18-áig nyújthatja be a felmentést engedélyező szervhez (Oktatási Hivatalhoz). Az eljárás ügyintézési határideje ötven nap. A szülő kérelme alátámasztására kérelméhez csatolhatja a gyermek fejlettségét alátámasztó óvodai dokumentumokat is. Ha az eljárásban szakértőt kell meghallgatni, akkor csak szakértői bizottság rendelhető ki. Ha a szakértői bizottság a szülői kérelem benyújtására nyitva álló határidő előtt a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben történő részvételét javasolja, a szülői kérelem benyújtására nincs szükség. Ha a gyermek az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget korábban eléri, a felmentést engedélyező szerv a szülő kérelmére engedélyezheti, hogy a gyermek hatéves kora előtt megkezdje tankötelezettségének teljesítését. A bíróság eljárására alkalmazni kell a (6b)-(6f) bekezdésében foglaltakat (Nkt. 45. § (2) bekezdése szerint).