Átalakulóban van a kisgyermekkori napközbeni ellátás rendszere. Milyen változások zajlanak?

A legfontosabb, hogy év végétől kötelező biztosítani a bölcsődei szolgáltatást, ha negyvennél több, 3 év alatti gyermek él egy településen, vagy azt legalább öt család igényli. Ennek segítésére született meg a hagyományos bölcsőde mellett a mini bölcsi intézménye, valamint a szolgáltatás jellegű ellátásformáknál a családi- és munkahelyi bölcsi. A gyermekellátási szolgáltatások előnye az intézményes bölcsődei ellátással szemben az egyszerűbb létrehozás, fenntartás és a nevelési-gondozási tevékenységben az a rugalmasság, amely lehetővé teszi a családok igényeihez való magas fokú alkalmazkodást. A korábbi családi napközi (csana) utódja pedig a napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatás lett, amely tágabb korosztály számára nyújt ellátási formát, hiszen itt 20 hetestől 14 éves korig fogadhatnak gyermekeket. A három év alatti korosztály ellátására szerveződő szolgáltatások – az intenzívebb társadalmi igények miatt – államilag erősebben preferált ellátási területet jelentenek, ezért ott megmaradt a normatív támogatás, a napközbeni gyermekfelügyelet-szolgáltatás pedig piaci alapon elérhető. Összességében azt mondhatjuk, hogy színesedett a kép.

Miért volt szükséges új képzést is rendelni az átalakuló rendszer mellé?

A teljes képzési rendszer átalakult, egyrészt azért, mert a korábbi, a családi napközi működtetésére feljogosító képzés mindössze 40 órában zajlott. Ez nem volt elegendő, régóta érzékeltük a változtatás kényszerét, a képzési rendszer átalakításának szükségességét. Az ellátórendszer áthangolásával most erre is sor került és ebbe a folyamatba már a „nulladik ponttól”, a képzések szakmai követelményrendszerét tartalmazó képzési programok kidolgozásától, a kapcsolódó tananyagfejlesztéstől és a képzők képzésétől bekapcsolódott a Családbarát Ország projekt. A szakmai háttérmunkát végző szervezet, a Macske Napközbeni Gyermekellátást Nyújtó Szolgáltatók Országos Egyesülete kompetencia alapú képzési rendszert dolgozott ki, egy száz órás bölcsődei szolgáltató képzést a bölcsődei szolgáltatást nyújtó ellátási formákra és egy ugyancsak száz órás képzést a napközbeni gyermekfelügyeletet ellátó személyek részére, valamint 20 órás kiegészítő képzéseket azok számára, akik már korábban elvégezték a 40 órás tanfolyamot.

Milyen kereslet van a képzések iránt?

Óriási! A kormányrendelet féléves időszakot adott meg a munkába állás előfeltételeként elvégzendő képzésre, ami komoly kihívást jelent számunkra is. Most fejeződött be az első 20 órás kiegészítő képzés a bölcsődei szolgáltatásnyújtók számára 15 fővel és zajlik a 100 órás tanfolyam próbaképzése is, 13 fő részvételével

Hányan dolgoznak a szférában, akiknek el kell végezniük a közeljövőben ezt a képzést?

Több száz főt biztosan érint a kötelezettség, és bővül is a szakma, hiszen sok szolgáltatónál férőhelybővítés zajlik, így nagyon gyorsan telnek be a 15 fős helyeink.

Van a jelentkezők között férfi?

Nagyon ritkán. Jellemzően budapesti és Pest megyei hölgyek jelentkeztek eddig, de a vidéki településeken – főleg a nagyvárosokban és vonzáskörzetükben – is jelen vannak és terjednek ezek a szolgáltatási formák, onnan is érkeznek jelentkezők.

Az új képzés eredményeként felkészültebb szakemberek várják majd a családokat az adott szolgáltatási forma keretei között?

Mindenképpen, hiszen már a tananyagfejlesztés is azt célozta, hogy a kompetenciafejlesztés legyen a hangsúlyos elem a képzésnél. Ez azt jelenti, hogy a munkakör betöltéséhez szükséges kimeneti kompetenciák meghatározásából kiindulva dolgoztuk ki a képzési programot, ehhez célirányosan rendelve a tananyagot.

Milyen egy optimális bölcsődei szolgáltatást nyújtó személy profilja?

Alapvetően két nagy munkaterületen kell, hogy jártasságuk legyen, az egyik egy menedzseri feladatkör, ami a szolgáltatás létrehozását és működtetését öleli fel. A másik pedig egy kompetens kisgyermeknevelő munkaköre, amibe a nevelési és gondozási feladatok tartoznak bele. Nagyon összetett dolog ez, mint az ismert gyermekversikében: „a lábával karikázik, a kezével citerázik”. Ugyanúgy kell tudniuk mindent, mint egy kisgyermeknevelőnek, hiszen egy kétéves gyermek az állami bölcsődében is kétéves és a napközbeni gyermekellátási szolgáltatási formákban is, azonos hozzáértést igényel.

Gyakorlatorientált képzésről van szó. Mit jelent ez?

Az új rendszerben a 75 órányi, 2-3 oktató által vezetett elméleti felkészítés mellé be van építve egy 25 órás terepgyakorlat a képzésbe, ami korábban nem létezett. Ezt a képzésszervező által kiválasztott szolgáltatónál lehet elvégezni, nagyon hasznos tudás birtokosaivá válhatnak itt a résztvevők. A képzés megnövekedett időtartama lehetővé teszi, hogy az oktatók is elkötelezettebben, felelősségteljesebben vezessék végig a csoportjaikat és bizonyos, hogy kompetens, jó szakemberek kerülnek majd ki a kezeik közül, ezzel is hozzájárulva egy valóban családbarát ország építéséhez.

(fotó: Shutterstock)