Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériumának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: a református egyház 800 millió forintos kormányzati támogatásának köszönhetően 2021-ig mintegy 6500 magyar fiatal üdülhet a táborban. Kiemelte: tavaly valamivel kevesebb mint 1500 gyereket fogadott a Bárka, idén pedig legalább 1600 lakója lesz.

Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház dunántúli egyházkerületének püspöke hangsúlyozta: a hatnapos, ötéjszakás tematikus táborok helyszíne, az SDG hotel és konferenciaközpont 750 millió forintos kormányzati támogatással újul meg idén.

Már korszerűsítették a központi vizesblokkokat, szigetelték a homlokzatot, és kicserélik a tetőburkolatot is. Új konyhai berendezéseket vettek, felújították a sportpályát, és épült egy új játszótér is, hintákkal, kötél- és akadálypályával, a felnőtteknek kültéri fitneszparkkal.

Hátrányos helyzetű, nevelőszülői hálózatban élő gyermekeknek biztosítja a nyári pihenését és tartalmas kikapcsolódását a Magyarországi Református Egyház Balatonszárszón. A megújult SDG Konferencia-központ is a táborozók nyári balatoni kikapcsolódását szolgálja.

A Bárka táborban életre szóló kalandokat élhetnek át a gyermekek, melyek hatására magabiztosabbakká, nyitottabbakká válnak, önértékelésük javul. A változás hátterében az élménypedagógiai módszer áll, ez adja a nappali foglalkozások gerincét.

A tábor szerdai megnyitóján Pápai Joci énekes dalszerző, a Bárka tábor jószolgálati nagykövete is fellépett.