A fotópályázatra három kategóriában – táj és természet, épített és tárgyi örökség, valamint városi és vidéki közösségi életképek témában – várják a pályaműveket. A zsűri tagjai neves szakemberek lesznek, elnöke Kaiser Ottó fotográfus – ismertette a részleteket Dömötör Csaba a sajtótájékoztatón.

– Magyarország sokunk számára a világ közepe, büszkék vagyunk tájaira, művészetére, közösségeire és a mindennapok sikereire is. Szeretnénk, ha ezen a fotópályázaton minél többen bemutatnák a büszkeségre okot adó értékeket – fogalmazott.

A parlamenti államtitkár hozzátette: a pályaműveket szeptember 3-tól lehet benyújtani, a pályázati időszak pedig október közepéig tart. A díjátadót a tervek szerint december elején tartják. A megmérettetésre profi és amatőr fotósok jelentkezését egyaránt várják.

A pályázók "bizonyos technikai feltételek" mellett akár mobilon is elkészíthetik pályamunkáikat. A zsűri mellett a közönség is szavazhat – tette hozzá.

A kezdeményezésben a kormányon kívül a Magyar Természetjárók Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) és a Magyar Turisztikai Ügynökség is részt vesz – tette hozzá.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: a NOE egy 32 éves családszervezet, amelynek több mint 13 ezer tagcsaládja van és az országban 200 közössége". Mint hozzátette, örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, hiszen alapszabályuk egyik pontja szintén az értékek felmutatásáról szól.

– Mi magyarok hajlamosak vagyunk sokszor rossz oldalát látni a dolgoknak, ez a pályázat lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassuk azt, ami szép, azt ami jó, azt amiben erő van, ami összetart bennünket – mondta Kardosné Gyurkó Katalin. Mint hozzátette, a pályázatot tagságuk körében szeretnék népszerűsíteni a szervezet kommunikációs csatornáin keresztül.

(Fotó: Shutterstock)