Fóliás Juci – a négygyermekes blogger – ugyanis nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy egy akadályverseny kereteiben felújít, illetve megszépít egy általános iskolát. Mintegy 135 közreműködővel 75 ajtó, 6 mosdó, 225 szekrény és egy hatalmas étkező lesz újjávarázsolva öntapadós fóliák segítségével.

A Fóliás Juci néven ismertté vált négygyermekes blogger azt szeretné megmutatni a világnak, hogy a régi, megunt, nem tetsző vagy kisebb szépséghibával rendelkező dolgokat nem kell feltétlenül lecserélnünk.

A blogger úgy érzi: a gyereknek is meg kell mutatni, hogy mennyire fontos az értékteremtés és az értékmentés.

„A mai világban a bennünket körülvevő tárgyakat éppúgy, mint az emberi kapcsolatokat sem becsüljük meg igazán. Ha valami nem tetszik, kidobjuk, és újat vásárolunk helyette. Pedig nagyon sokszor elegendő lenne egy kis kreativitás, minimális anyagi ráfordítás, és megújult, harmonikus környezetet teremthetünk magunk körül. Persze ehhez tudatosság szükséges, mely felnőtt korban nyilvánul meg igazán, de gyermekkorban kell megalapozni – fogalmazott Zsámboki Judit, azaz Fóliás Juci.

Az esemény időpontja és helyszíne: 2019. július 27. 9.00 – 18.00, Kőbányai Harmat Általános Iskola, Budapest, X. ker., Harmat u. 88.