CSALAD.HUAhol otthon vagy!
Befektetés a jövőbe
Hoppá, pocakosodó apuka lettem?
Takács Bence
2019. júl. 3. 13:43
Apajegy(zet)
Soha ennyire nem frusztrált a nyári, mondhatni strandszezon. Soha. De most! Még vásárolni sem merek elmenni, sőt, kifordulok azon helyekről, ahol tükör van, vagy „extraslimfittrendi” cuccok. Nem mondom meg a méretemet sem, amikor belépek, csak pimaszul odavetem az eladónak: „Ön mit gondol, hányas?”. Én, aki egykoron napi hat órát is képes voltam kőkeményen edzeni? Aki alig várta már, hogy a tavasszal barnult bőre belépjen a nyitott uszodákba? S most! Ez is én vagyok?

Ülök a nyári dugóban, bal, egykoron hódításra is alkalmas izomzatú karomat a letekert ablakon „kidobva”. Elzsibbad, ha hosszan kint tartom – talán a keringésem az? És egyébként is: ez a kar mintha másé lenne, nem duzzad erőtől, sem attól a vágytól, hogy autóm kaszniján pihenjen, nem akar bicepszezni, nem akar rövid pólót, nem akar napot, nem akar hullámok hátán hős lenni, nem akar ficánkolni. Kezdem sejteni: nem akar engem. Felvállalni. A felelőtlen, bohém és szétszórt tulajdonosát. Persze, értem én. Elfelejtettem. Mindkettőnek – mert neki is van tesója –, szóval a jobb karomnak is megmondtam, hogy értsék már meg, most első a család, a munka, és elkezdtem nekik sorolni, hogy miért nincs már annyi türelem, szenvedély és idő rájuk. Illetve rájuk sem. Combjaimra, hasamra, vállamra, még a kis ketyerémre sem, aki mindezeket élteti, és munkájára mindegyik támaszkodik.

Indulhat a családi kondi

„Hát nem értitek? Most nincs időm edzeni – annyit! Titeket pedig már nem is szeretlek! Több tízéves munka után fonnyadtok el az első napsütésre, és hagytok engem cserben. Istenem! Minek foglalkoztam veletek annyit – haszontalan, szemtelen és áruló szemetek!” Lázadok. A régi énemért. Amikor még volt bennem tűz edzőterembe járni, idő lapátot ragadni, vagy éppen csak futni, no, nem egy, hanem minimum kettő, vagy akár három kört is a Szigeten, vagy 20 km-t a Hármashatárhegyen. Amikor még úgy ment a grillezés, hogy fröcsike, fél óra fekvő, has és bicepsz kondi, majd ismét a fröcsi. Most meg... Még vásárolni sem merek velük elmenni. Nem, mert amint levettem róluk a szemem, elkanászodtak. Úgy élnek, ahogy nekik és nem úgy, ahogy nekem jólesik. Meg egyébként is: a férfi enyhén pocakosan lesz csak úgy igazán férfi? Megérik. Az fogja őt apukássá tenni. És ha innen nézem, nos, akkor kezdem ezt egyre jobban elfogadni… megérteni. Hogy „A férfi ha negyven”, akkor lesz csak igazi… „és ránca a sármja”, és közben képes még mindent átalakítani. Például bevezetni a zsírégető családi kondit: nincs kaja, csak fröccsök közötti lábemelések, húzódzkodás, és gyerekpörgetés vagy lépcsőzések, 6mp-es 60 méterek, mikor az egyik gyermek motorral indul közlekedni, meg persze gyermekemelgetések. És egyébként is szép lassan rájössz, hogy nincs is otthon olyan tárgy, amellyel ne lehetne edzeni. Így köszönt rád az új „apa-bicepsz”, a ’40-es trendi…