Nagy kihívás a vállalatok előtt a szakemberhiány, mégis, jelentős azoknak a száma is, akik szívesen dolgoznának, családi kötelezettségeik miatt viszont nem tudnak. A kamara célja, hogy az akadályozó nehézségeket feltárja, megoldja, illetve összegyűjtse a jó vállalati példákat. Erről beszélt Sávos András, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke a Munka és család címmel meghirdetett szakmai fórumukon.

Mindenki családtag, akiért felelősséget vállalunk

Gabriel A. Brennauer, a kamara ügyvezető elnökségi tagja először is tisztázta, hogy családon, családtagon azokat értik, akikért felelősséget vállalunk, ide tartoznak a gyermekek, a szülők, a testvérek, a házastársak, az élettársak. Majd elmondta, hogy összegyűjtötték a vállalatok véleményét arról, mi akadályozza a családbarát gyakorlat kialakítását. Eszerint hiányzik az otthoni munkavégzés szabályozása, a klasszikus és az alkalmi otthoni távmunka és a munkahelyi foglalkoztatás pontosítása. Fejleszteni kellene a munkahelyi bölcsődéket, a kínálat ugyanis még nem elegendő. A bürokrácia csökkentésére is szükség lenne, a munkaidő nyilvántartással kapcsolatban pedig objektív rendszert dolgoznának ki. Az üzemorvos és a háziorvos munkájának szabályozása is fontos szerintük, most ugyanis sok területen szűk az üzemorvos lehetősége, például nem írhat fel minden esetben gyógyszert a dolgozónak. A nem kötelező, önkéntes juttatások módosítására is szükség van, jelenleg ugyanis a magas járulékok miatt a munkaadónak nem éri meg ezzel motiválnia vagy jutalmaznia dolgozóit.

Munkahelyi bölcsődékhez a munkaadókra is szükség van

Novák Katalin beszédét azzal kezdte, hogy ő is minden nap küzd a munka-család egyensúlyával, erről az eseményről is távoznia kell, háromból két gyermeke ugyanis iskolát vált, és ma van a beíratás. A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár reagált a felvetett problémákra is. A bölcsődei ellátással összefüggésben megjegyezte: mindenképpen a vállalatok jó hozzáállására van szükség, hiszen fizikai és humánerőforrás szempontból is könnyebb létrehozni ma egy intézményt, mint korábban. Jelenleg minden olyan településen, ahol legalább 40, 3 év alatti gyermek él, vagy legalább 5-en igénylik az ellátást, kötelező biztosítani a gyermek elhelyezését. Korábban ez a kötelezettség csak a 10 ezer fölötti településekre volt érvényes. Jövőre jelentősen megnő a bölcsődék finanszírozása is: míg 2019-ben 180 ezer forint jár évente gyermekenként, 2020-tól 700 ezerre emelkedik a munkahelyi bölcsődék finanszírozása, nonprofit és költségvetési szervek esetén, a forprofit vállalatoké pedig 350 ezerre. Ma egyébként összesen 11 munkahelyi bölcsőde létezik az országban, 75 férőhellyel.

Segítséget kapnak a dolgozni akaró kisgyermekesek

Az államtitkár kitért arra, hogy a költségvetésből jövőre több mint 2200 milliárd forintot fordítanak a családok támogatására. Elmondta, hogy 2010 óta folyamatosan nő a foglalkoztatottak száma, a 3 év alatti gyermekeket nevelő édesanyáknál viszont nincs emelkedés, de ez nem is célja a kormánynak. Megemlítette, hogy januártól életbe lép a nagyszülői gyed lehetősége, amellyel a kisgyermekeseknek jobb esélyük lesz arra, hogy visszamenjenek dolgozni. A foglalkoztatás bővítésének egyik legfontosabb kihívásaként említette az atipikus munkavégzés feltételeinek bővítését. A tapasztalatok szerint azok a multik, amelyek Magyarországon is működnek, ezen a területen nem azt a gyakorlatot alkalmazzák, amit saját országukban. Elismerte, hogy az otthonról végzett munkának vannak akadályai, ennek leküzdéséhez a Munka Törvénykönyvének módosítására van szükség. De úgy vélte, ez csak részben jogszabályi feladat, sokkal inkább bizalmi, kulturális kérdés.

Gyártósoron is lehet családbarát a munka

Az Év Családbarát Vállalata 2018 díj egyik nyertese, Török László, a dán tulajdonú Grundfos ügyvezető igazgatója beszámolt a náluk bevált gyakorlatról. Elmondta, hogy gyártó vállalatról van szó, és korábban ő is nehezen fogadta el a rugalmasságra vonatkozó igényeket. Végül fokozatosan vezettek be könnyítéseket, bár az elején nehézséget okozott, hogy ezek elsősorban az irodai pozíciókra terjedtek ki. Márpedig a cégnél 2500-an dolgoznak, ebből 2000-en fizikai munkások, akik három műszakban dolgoztak. Azóta bevezették, hogy akár 2, 4 órában foglalkoztatott dolgozó töltsön ki egy műszakot. Jelezte azt is, hogy szükség volt családbarát érzékenyítő programra, mert a nem mindenkire érvényes könnyítések miatt a dolgozók között megjelent az irigység. Jó kommunikációval viszont le lehet győzni a konfliktust – jelentette ki az ügyvezető igazgató.