A felmérés szerint egy év alatt a 2017-es 51 százalékról 64 százalékra emelkedett az okostelefont használók aránya az ötvenes korosztály körében. A hatvanas és idősebb internetezők 46 százaléka már okostelefonon netezett (2016-ban ez az arány még csak 36 százalék volt).

A 14 éves és idősebbek kétharmadának van okostelefonja, és az okostelefonosok több mint felénél akkor is előkerül az eszköz, amikor például figyelni kellene egy unalmas iskolai órán, munkahelyi értekezleten, valamint elalvás előtt, tévézés vagy közlekedés közben. Nagyjából minden harmadik ember házimunka végzése vagy fürdés közben is telefonozik, akárcsak ébredés után közvetlenül. Az emberek olyankor is előveszik a készüléket, ami korábban udvariatlanságnak számított: a leggyakrabban evés közben (28 százalék), vendégségben (13 százalék), valamint színházban, szórakozóhelyen, koncerten és moziban (ezek együttes aránya tíz százalék).

A felmérés szerint amíg hat éve húsz százalék alatt volt, 2018-ban a hatvanévesek és idősebbek 44 százaléka legalább heti egyszer szörfölt a világhálón. Mostanra az idősek többsége böngészik (91 százalék) és facebookozik (66 százalék), 46 százalékuk youtube-ozik.

A felmérés szerint ötvenéves kor alatt már az internet a leggyakrabban használt napi információforrás vagy legalább holtversenyben van a televízióval. A húsz év alattiak 95 százaléka az internetről értesül a számára fontos dolgokról, a tévé már csak tízből három fiatalnál része a napi rutinnak, a nyomtatott sajtó és a rádió pedig szinte eltűnt (1-1 százalék). A húsz és harminc év közöttieknél szintén vezet az internet (90 százalék körüli arányban), de még több mint 80 százalékuk tévézik, ötödük rádiózik is.

A 21. században született generációnak nagyjából a fele - a teljes internetező népesség harminc-negyven százaléka - számolt be arról, hogy amióta interneten néz filmet vagy hallgat zenét, podcastot, azóta kevesebbet vagy már egyáltalán nem tévézik, rádiózik. A 16 és 19 év közötti internetezők harmada azt mondja, hogy sosem szokott tévézni, a fele sosem rádiózik, tizedük soha nem kezdett el hagyományos módon tévézni, negyedük pedig - vagyis a nem rádiózók fele - még sosem hallgatott hagyományos módon rádióadást.