A fiatalokat segítő lelki elsősegély telefonszolgálatok fejlesztési lehetőségeiről és az ifjúsági telefonszolgálat önkéntesei számára kínált naprakész szakismereti és szakmai információkról tárgyaltak a szakemberek május 11-13-a között a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” elnevezésű kiemelt projektjének az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetséggel közösen szervezett szakmai konferenciáján.

A konferenciát Takács Tímea, a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottság elnöke, Győr Megyei Jogú Város képviseletében azt hangsúlyozta, hogy az ifjúsági lelki elsősegély telefonszolgálatok jelentős, preventív feladatot látnak el. Nem csak a megelőzésben, de a segítségnyújtásban és az utókezelésben is nagy szerepe van a segítő szolgálatoknak. Kiemelte, hogy a konferencia azért fontos, mert a fiatalokat érintő problémákkal minden segítőnek naprakész információkkal kell rendelkeznie a hatékonyabb segítségnyújtás érdekében, de épp ilyen fontos a segítő szakember mentálhigiénéje is. Köszöntőjében elmondta, fontos, hogy legyen egy olyan szervezet, ahová a fiatalok a problémáikkal fordulhatnak, ahol megértésre és meghallgatásra találnak.

A szakmai előadások Téglásy Kristóf, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” projekt szakmai vezetőjének bemutatkozó prezentációjában elmondta: az 1,16 milliárd forint költségvetésű projekt egyik fő törekvése a krízis- és lelki elsősegély telefonszolgálatok fejlesztése, illetve a telefonszolgálatok munkavállalóinak szakismereti és szakmai megerősítése, továbbá önkénteseinek felkészítése. Számukra a projekt workshopokat, regionális konferenciákat, országos konferenciákat szervez, továbbá coaching és szupervízió alkalmakat biztosít.

Ezen túlmenően a projekt a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak, valamint a személyes gondoskodást végző szakembereknek kínál 40 órás képzést, melynek eredményeként ötezer humán közszolgálati dolgozó és 250 fő pedagógus képzése és érzékenyítése történik majd.

A szakmai nap utolsó előadójaként Farkas Imre, az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) elnöke szólt a konferencia résztvevőihez. Előadásában bemutatta az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség céljait, és ismertette a 23 éve az Ifjúsági Lelki Elsősegély rendszer működtetésében résztvevő győri szolgálat történetét és annak törekvéseit. Elmondta, a szolgálat professzionálisan képzett önkéntes ügyelőkkel működik, akiknek a folyamatos képzése, továbbképzése kulcsfontosságú feladat, ezért is jelentős momentum a „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” projekttel való együttműködés.