A Svédországból indult új testedzési módszer nem csak a sportoló, hanem a környezet jobb létében is komoly előrelépést hozhat. A plogging az angol jogging és a svéd “plocka upp”, vagyis felszedés szavakból jött létre, és tulajdonképpen olyan kocogást jelent, ami alatt az ember nem csak magával, hanem a környezetével is foglalkozik. A feladat egyszerű, a kocogásra kiszemelt úton az ember szeme, illetve lába elé került szemétért le kell hajolni, és a legközelebbi szemeteskosárig kocogni vele - írja a brit Independent a szigetországban is egyre népszerűbb környezetbarát sportolásról. Teljes önzetlenségről persze nem lehet beszélni, a kocogás megszakítása, pláne kisebb-nagyobb törzshajlításokkal, guggolásokkal megspékelve kifejezetten hasznos lehet a rendszeres kocogóknak. Az izommunka nem olyan monoton, a rövid hajlongások alatt pihennek a futást, és dolgoznak az egyébként munkát nem végző izomrostok - vagyis teljesebb és hatásosabb lesz a testedzés. A mellékes hatása az, hogy a futókörön nem kell a következő sportolónak a lehullott szemetet kerülgetnie, kényelmesebb és kellemesebb lesz a napi feladat teljesítése.

A brit lap megemlíti, hogy a futás fiziológiai hatását, így a kalória felhasználást is számító okostelefonos applikációk alapján több energiát éget az, aki kocogás közben kicsit hajlong is. Megmérték, fél óra plogging, ami megdolgoztatja a csípőt és a kezet is, nagyjából 288 kalória felhasználásával jár, pontosan ugyanez az útvonal szimpla kocogással teljesítve húsz százalékkal kevesebb, 235 kalóriát igényel csak! Vagyis aki a felesleg leadása miatt ugrik futócipőbe, és nem egy közelgő félmaratonon szeretné megdönteni PR-ját (personal recordját, vagyis legjobb idejét) mindenképpen csak nyerhet az új hóbort követésével.

Svédországban az összeszedett szeméttel ildomos el is dicsekedni, legalább a futótársak között. Világszerte sokan gondolják úgy, hogy a teljesített táv alig ér valamit anélkül, hogy az eseményről ne tudna az illető összes ismerőse, ezért egyre többen készítenek szelfit futás előtt vagy után, néhányan még közben is. A derék északi népek tovább gondolták ezt, és magukon kívül lefotózzák az összeszedett kupac szemetet is. A kép pedig természetesen megy fel valamelyik kocogó applikációra, vagy közösségi oldalra. Bajnokságokat egyelőre még nem rendeznek, de a #plogging kifejezés alatt a legnépszerűbb fotómegosztó oldalon már több ezer kép látható. Van, aki szemeteszsákba, más kis szatyorba, esetleg a nadrágja felső részébe gyűjti az eldobált műanyag palackokat, üdítős dobozokat, miközben derekasan rója a kilométereket.



(csalad.hu)