Az Erzsébet-táborok nemzetpolitikai léptékűek, megnyitják az egymásra találás, az azonosságok felfedezésének lehetőségét az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és minden magyar fiatal számára – fogalmazott Rétvári Bence.

Hozzátette: több száz gyermek érkezett a leválasztott területekről Magyarországra, valamint a határon túl is nyaralnak magyarországi fiatalok. Idén csaknem 130 ezer gyerek vesz rész az Erzsébet-táborok programjain, amelyek találkoztak a családok igényeivel. A jelentkezők számának növekedése pedig megkívánja a zánkai, fonyódligeti tábor kapacitásának megduplázását – jegyezte meg.

Változás, hogy idén az oda- és visszautazás költsége sem a családokat terheli, valamint, hogy már az óvodásoknak is tudtak napközis tábort szervezni az intézmények – fűzte hozzá Rétvári Bence.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a táborokban a fiatalok kipróbálhatják a legmodernebb kreatív technikai fejlesztő eszközöket – a Lego-robotokat vagy a háromdimenziós tárgyalkotást –, ami a pályaválasztás szempontjából is meghatározó élmény lehet számukra. Ezen kívül koncerteket, tehetségkutató versenyeket is rendeznek a fiataloknak, de többféle sportággal is megismerkedhetnek a táborozók.

Rétvári Bence kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, 2010-ben még nulla forint ment a költségvetésből Erzsébet-táborra, míg idén 4,4 milliárd forintot költött erre a kormány.