2017-11-24 19:30:00 69 – ikeralbum bemutató koncert

Budapesti Klasszikus Film Maraton

2017. November 2. - 2017. November 5.

A felújított magyar és nemzetközi klasszikus filmek, és a Filmarchívum története, tevékenysége áll a Budapesti Klasszikus Film Maraton fókuszában, amelyet első alkalommal szerveznek meg november 2. és 5. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Filmpalotában.

A Magyar Nemzeti Filmalap januárban vette át az idén 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívumot, amely több mint 70 ezer filmet, félmillió fotót, több tízezer plakátot, díszlet- és jelmeztervet, valamint több mint egymillió dokumentumot őriz. Ezekből az anyagokból mutat be válogatást a 60. évfordulóhoz kapcsolódó első Film Maraton - közölte a filmalap az MTI-vel.

A közönség először a seregszemlén láthatja a 100 éve született filmrendező, Fábri Zoltán öt alkotását digitálisan restaurálva, a sort a Körhinta nyitja.

Újra mozivászonra kerül továbbá Radványi Géza Valahol Európában, valamint a Romy Schneider és Lili Palmer főszereplésével készült Lányok egyenruhában című filmje is. A szórakoztató filmek között a Hyppolit, a lakáj és az Ez történt Budapesten című filmeket mutatják be a magyar hangosfilm kezdeti időszakából.

A filmarchívum gyűjteményéből tematikus válogatásokat is műsorra tűznek. A Magyar Világklasszisok programban lesz látható az Oscar-díjas magyar rendező, Kertész Mihály 100 évvel ezelőtt Budapesten forgatott Utolsó hajnal című filmje, valamint Tóth Endre (André De Toth) két alkotása is: a Két lány az uccán című filmet a Martin Scorsese World Cinema Foundation alapítványa által felújított 35mm-es kópiájáról, a Michael Caine főszereplésével készült Piszkos játékot pedig a Filmarchívum saját kópiájáról vetítik.

A szintén Oscar-díjas Pressburger Imre (Emeric Pressburger) és Michael Powell Vörös cipellők című filmjéhez kapcsolódva a híres brit filmtörténész, Charles Drazin tart majd előadást a film nem mindennapi keletkezéstörténetéről.

(MTI)

Időpont: november 2. - 5.

Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház, Francia Intézet és a Corvin Filmpalota

Bővebb információ.