2018-11-21 10:00:00 Kolompos Együttes: Én elmentem a vásárba

A magyar nyelv napja - Koncertek és irodalmi estek Balatonfüreden

2018. November 9. - 2018. November 13.

Koncertekkel, irodalmi estekkel ünneplik a magyar nyelv napját Balatonfüreden. A pénteken kezdődő programsorozat jövő keddi zárónapján több száz fiatal gyűlik majd össze közös versmondásra az egykori balatonfüredi kőszínház oszlopainál.

Cserép László, a balatonfüredi önkormányzat kulturális osztályának vezetője elmondta, hogy a hagyományokhoz híven más városok diákjaival egy időben szavalnak a balatonfüredi fiatalok, akik Dsida Jenő Az én dalom című költeményével készülnek az ünnepre.

Hozzátette: a versmondást követően Varró Dániel író mond ünnepi köszöntőt, majd bemutatja A szomjas troll - Kis viking legendárium című legújabb mesekönyvét.

A szervező elmondta, hogy pénteken, Dsida Jenőről a nyolcvan esztendeje elhunyt erdélyi költőről beszél Mányoki Endre egyetemi oktató. Másnap tartják a Kisfaludy Sándor versmondó versenyt hazai és határon túli középiskolások részvételével.

Lesznai Anna és a nyugatosok kapcsolatáról tart előadást Széchenyi Ágnes irodalomtörténész a Ki látott engem? Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása című kiállításban a Vaszary Galériában ugyancsak szombaton.

Radnóti Miklós, József Attila, Nagy László, Pilinszky János megzenésített versei hallhatók szombaton este az Anna Grand Hotel dísztermében Szirtes Edina Mókus és Fekete János előadásában.

Népmesével kapcsolatos játékok, Szélkiáltó koncert és fordítással összefüggő játékos foglalkozás várja az érdeklődőket hétfőn.

A programsorozat zárásaként november 13-án, kedden este pedig Falcsik Mari Quasimodo-emlékdíjas költő és Térey János Quasimodo-különdíjas író mutatkozik be a közönségnek - közölte Cserép László.

Az 2011-ben nyilvánította november 13-át a magyar nyelv napjává az Országgyűlés, mert 1844-ben ezen a napon vált hivatalos nyelvvé a magyar.