2019-05-30 00:00:00 Bondoró Utcaszínház Fesztivál Kapolcson

Tartós élelmiszer adományokat gyűjtenek a katolikus templomokban

Tartósélelmiszereket gyűjt a nagyböjt idején a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia; az adományokat március 24-től 31-ig lehet leadni a templomokban és az egyházmegyei karitász központokban - közölte az MKPK titkára.

Tóth Tamás elmondta: a felajánlásokat telefonon is várják, az 1356-os adományvonalon hívásonként 500 forinttal lehet támogatni a rászorulókat.

Az adományokat a Katolikus Karitász munkatársai juttatják majd el a rászoruló családokhoz.

Tóth Tamás beszélt arról is, hogy a Magyar Katolikus Egyház idén is várja az 1 százalékos személyijövedelemadó-felajánlásokat. A 2018-ban benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozat visszavonásig vagy újabb nyilatkozat beadásáig érvényes, azt 2019-ben is figyelembe veszi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hozzátette: azt kérik, hogy az is tegye meg felajánlását, akinek a kedvezmények miatt nulla forint a személyi jövedelemadója, az állam ugyanis az szja-kiegészítés összegének megállapításakor a nulla forintról szóló felajánlásokat is figyelembe veszi. További részletekről a katolikus.hu, illetve az egyszazalek.katolikus.hu honlapon lehet tájékozódni.

(MTI)