2019-02-23 19:00:00 Csángó Bál a Millenáris parkban

Egyre több a szélsőséges személyiség, gyakori a családon belüli erőszak

A világban létező rossz dolgoktól a családnak kellene védelmező burkot biztosítania, éppen ezért annyira kegyetlen dolog a családon belüli lelki vagy fizikai bántalmazás. Ezt nehezíti az is, hogy az elmúlt húsz évben átalakult a társadalom, nemcsak Magyarországon, de az egész világon; egyre szélsőségesebb személyiségek léteznek – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Magyarországon a statisztikák szerint a nők elleni erőszakos bűncselekmények 22 százalékát partnerük, vagy volt partnerük követi el. Fontos tudni, hogy nem csak a lila foltok és a látható testi sérülések számítanak bántalmazásnak, hanem a súlyos pszichikai fenyegetés is, vagyis a kontrolláló, irányító magatartás, az elszigetelés. Ez több európai országban, ahogy Írországban is, már bűncselekménynek számít.

Lelki bántalmazás

Ebbe az új kategóriába beletartozik például Írországban az olyan viselkedés, mint a partner túlzott ellenőrzése, irányítása, elszigetelése a külvilágtól és rendszeres szóbeli fenyegetése, vagyis a pszichikai, lelki bántalmazás is – hangzott el a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

A kontrolláló viselkedés ugyanis ugyanolyan káros lehet, mint a fizikai bántalmazás, bár a lelki erőszak jelenléte nehezebben bizonyítható.

Az Európa Tanács adatai szerint a 16-44 év közötti nők esetében a halál és a fogyatékosság legfőbb oka a családon belüli bántalmazás. Több nő hal, vagy betegszik meg a családon belülről jött bántalmazás miatt, mint ahányan rákban vagy közlekedési balesetben életüket vesztik. Egy tanulmány szerint világszerte rendszeresen és folyamatosan lesznek a nők verés, szexuális erőszak vagy bántalmazás áldozatai, ráadásul többnyire bántalmazóikat jól ismerik – tájékoztattak a közrádióban.

Szélsőségesebbé váló emberek

Az elmúlt húsz évben átalakult a társadalom, nemcsak Magyarországon, de az egész világon is – mondta a téma kapcsán Feller Gábor. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház pszichiátere szerint 20-30 évvel ezelőtt is voltak szélsőséges személyiségű emberek, azonban a legnagyobb változást abban látja, hogy ezek még inkább szélsőségessé váltak. Hozzátette: rengeteg jó család és jó személyiség van, azonban azokról keveset beszélünk.

A szakember meglátása szerint a társadalom pszichés állapota negatív irányba változott az elmúlt években, ami jobban érinti a személyiségeket, a családot és a közvetlen környezetet is.

A szakember azt tapasztalta, hogy főként pánikbetegség, vagy súlyos depressziós állapot miatt kérnek segítséget az emberek, azonban nem biztos, hogy ilyenkor megosztják az orvossal azokat a részleteket, amelyek az erőszakról vagy agresszivitásról szólnak. Mint mondta, ezért fontos kialakítani a megfelelő, bizalmas orvos-páciens viszonyt.

Így kérhetünk segítséget

Az erőszaknak vannak különböző formái, amibe nemcsak a testi erőszak tartozik, hanem az érzelmi, verbális, gazdasági jellegű fenyegetés és bántalmazás is – tájékoztatott Szabó Csaba rendőr-őrnagy, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője.

Kifejtette: a rendőrség számára több lehetőség van arra, hogy eljárást indítson. Az egyik, hogy a rendőrség hivatalból észleli a jogsértést: tudomást szereznek a körzeti megbízottak a családon belüli problémákról, bántalmazásról. Mint mondta, segítséget lehet még kérni a jelzőrendszeri tagoktól, vagyis a családsegítő szolgálattól, a háziorvostól, vagy a védőnőtől is.

Családon belüli erőszakra a rendőrség hivatalból vagy bejelentésre reagálhat – hangsúlyozta, majd elmondta, bejelentést tehet a bántalmazott, az ő közeli hozzátartozója, vagy a jelzőrendszeri tagok.

(Híradó.hu)