2019-05-30 00:00:00 Bondoró Utcaszínház Fesztivál Kapolcson

Saját életmesénkkel adhatjuk a legtöbb önbizalmat gyermekünknek

Idilli kép, amikor a nagyszülők ölébe kucorodva csillogó szemmel és szívvel hallgatják az unokák a múlt meséit. Együtt esszük a karácsonyi halászlevet és előkerülnek a fotóalbumok...

Az ünnep közeledtével talán nagyobb hangsúlyt és több időt szentelhetünk ennek a merengésnek, mely fontosabb, mint hinnénk. Gyermekeinknek a legnagyobb ajándék,  amit megadhatunk, az az érzelmi biztonság és alkalmazkodóképesség, ehhez pedig az életmeséjük felfedezésére, közös megírására van szükség.

Ehhez adhat nagy segítséget a december elején megjelent Junot Díaz Pulitzer-díjas író érzékenyítő mesekönyve, a Szigetlakó, mely különleges kalandozásra hívja a gyermekeket, felnőtteket egyaránt.

A csodálatosan illusztrált életmese egy Dominikán született kislány, Lola történetén keresztül tanít minket a saját életmesénk megismerésére, a másság elfogadására, az emberi kapcsolatok fontosságára.

Junot Díaz Szigetlakó című varázslatos könyvében megelevenednek azok a történetek, amelyeket egy kislány távoli, ismeretlen hazájáról hallott. A gyermek – aki ismereteit úgy színesítgeti, hogy faggatja a környezetét a múltról, figyel, érez, illatokat és hangokat raktároz magának a jövőbe – szeretné megismerni a gyökereit.

Lola iskolájában mindenki máshonnan jött. Az ő iskolája a távoli helyek iskolája volt. Ezért aztán amikor Lola tanítónője azt kéri a gyermekektől, hogy mindenki rajzolja le, hogy honnan emigrált a családja, minden gyermek izgatottan néz a feladat elé. Kivéve Lolát. Ő nem emlékszik a Szigetre – még nagyon kicsi volt, amikor eljöttek. De a család és a barátok segítségével – és az ő emlékeik révén – melyek között bőven akadt vidám, fantasztikus, szívszorító és ijesztő – Lolát elképesztő utazásra repíti a képzelete – vissza a Szigetre. Nekiindul, kérdezősködik, és minden válasz alapján készít egy rajzot. Amint jobban megismeri a családja valódi történetét, Lola megérti abuelája által mondottak értelmét: „Csak mert nem emlékszel egy helyre, nem jelenti azt, hogy nem él ott benned.”

„Mit tudnak a gyermekeink rólunk? A gyermekkorukról? Az őseikről? Fontosak-e a gyökerek, és ha igen, miért? Kellenek-e a hagyományok vagy szükségtelenek? Milyen eltérő szokások, kultúrák vannak, ami számunkra távoli, de neki az a természetes? A gyermek az, aki érzi, hogy szükség van rájuk. Talán nem is kell megértenie, csak ismernie. A gyökértelenség szegénnyé teszi, mert sokszor csak akkor érti meg a családját, saját magát, ha tudja ezeket. Meséljünk minél többet a gyermekeknek, nem csak azért, mert fejleszti a szókincset és a fogalmazást, hanem mert ebből tudja felépíteni saját magát" – fogalmaz Tihanyi Rita, gyermekagykontroll oktató, magyar tanár.

„A mai gyermekek másként működnek, mint régen, ezt nagyon sok esetben tapasztaljuk. A játék, a megfelelő vizuális inger, a mese, avagy a narratíva sokkal hangsúlyosabb, mint valaha, mert ugyan sok gyermek a virtuális térben él, játszik, de ennek ellenére vagy épp ezért issza az emberi szót, a mesét, az ölelést, amit a mese, a művészet tud megadni. Miután megérinti egy film, egy mese üzenete, utána lehet kivezetni, mert tud mihez kapcsolódni. A Szigetlakó című könyv egy kiváló, értékes könyv, melyre építkezve, azt forgatva a szülők és a tanárok is fellebbenthetik a fátylat a családtörténetekről, a kultúrák közötti különbségekről is. Tág értelemben akár természetismeretet vagy néprajzot is lehet tanítani ezen könyv használatával, de egy biztos, a színjátszó, drámapedagógiai foglalkozások alapeleme lesz. És ehhez csak annyi kell, hogy kezünkbe vegyük a könyvet, bekucorodjunk egy „bunkiba” a gyerkőcökkel és hagyjuk, hogy a mese betelepedjen a lelkünkbe, és dolgozzon a mesevilág.” – hangzik Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetőjének véleménye.

(Család.hu)