2018-12-19 19:00:00 Új népzenei album bemutató koncertje a Hagyományok Házában

Telefonos alkalmazás segíti majd a krízishelyzetben lévőket

A Családbarát Ország Nonprofit Kft. (CSBO) egyik kiemelt projektje, a „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” tartott szakmai konferenciát az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálattal (OKIT) közösen november 15–16. között. A „Kapcsolj egyből!” szlogennel indított projekt innovatív eszközökkel, például hamarosan új mobilalkalmazással segíti a krízishelyzetben lévőket.

A CSBO „Kríziskezelő szolgálatok fejlesztése” nevű projektjének célja a kapcsolati erőszak és az emberkereskedelem áldozatainak segítése, valamint a súlyos krízishelyzetek kialakulásának megakadályozása. Ezen törekvések elérése érdekében a projekt egyik sarokköve, a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. szervezeti egységeként működtetett Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat (OKIT) folyamatos fejlesztése.

A mostani – immár második – szakmai konferencia fő témája az OKIT szakembereinek munkájára, saját intézményük működésére való reflektálás volt, melynek célja a segítségnyújtás hatékonyságának növelése. Téglásy Kristóf, a CSBO projekt szakmai vezetője a rendezvény megnyitóján kiemelte, szeretné, ha az önreflexiókból kikristályosodna, mit kell tenni közösen és az egyének szintjén azért, hogy a jövőben a jelzőrendszer még jobban működhessen, így még több embernek tudjanak segítséget nyújtani.

„A projekt szlogenje a „Kapcsolj egyből!” – ezt azért gondoltuk jónak, mert a „kapcsolj” szó többértelmű, egyrészt a krízis telefonszolgálatokra, másrészt a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaira is utal, hiszen nekik kellene egyből „kapcsolniuk”, ha olyan embert látnak a környezetükben, aki valamilyen krízishelyzetbe került. „Lesz egy jelzőrendszeri képzésünk is, ahol egy csoportos együttgondolkodásra szeretnénk ösztönözni a jelzőrendszer különböző tagjait, a rendőrtől az ügyészen át az óvodai, bölcsődei dolgozókig. Szeretnénk, ha egyből „kapcsolnának”, hogyan tudnak ők segíteni, illetve a többi szakterülettől segítséget kérni” – hangsúlyozta Téglásy Kristóf.

A projektnek már él a www.kapcsoljegybol.hu című honlapja, amely mellé hamarosan Facebook oldal is készül, mindez pedig egy telefonos applikációval egészül majd ki. Az alkalmazás különlegessége, hogy 2 „pánikgomb” is lesz rajta – az egyik az OKIT számával, a másik pedig a lelki elsősegély egységes hívószámával. Így ha valaki krízishelyzetben van, de nem emlékszik a tárcsázandó telefonszámra, az alkalmazáson belül egyetlen gombnyomással segítséget tud kérni.

Emellett egy térképes keresőt is tartalmazni fog az applikáció, amely megmutatja az embereknek, hol van a legközelebbi hely, ahová személyesen is be tudnak menni. A projekt jövőre két nagyobb szabású médiakampányt (Facebook, Google és YouTube hirdetésekkel, rádió spotokkal, országos és megyei napilapokban történő megjelenésekkel) is le fog bonyolítani, amelyek keretében az OKIT telefonszámát és az applikációt is népszerűsíteni szeretnék.

Boglacsik Tímea, az OKIT igazgatója a rendezvényen kiemelte: „E második szakmai konferencia célja az évösszegzés, méghozzá visszajelzések és párbeszéd formájában. Kibeszéljük azokat a körülményeket – legyenek akár pozitívak vagy negatívak –, amelyek az év során összegyűltek bennünk. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy akik a hálózatban dolgoznak, személyesen is megismerjék egymást, megosszák tapasztalataikat, javaslataikat, hogy még hatékonyabb legyen az általunk nyújtott támogatás.”

(csalad.hu)