2018-12-17 19:00:00 Molnár Ferenc: Liliom - a Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági színházi előadása

Több mint 2300 önkormányzat nyert a tüzelőanyag-pályázaton

A Belügyminisztérium által meghirdetett szociálistüzelőanyag-pályázaton 2320 önkormányzat nyert, nekik február 15-ig kell kiszállítaniuk a tüzelőanyagot az emberekhez - mondta a tárca önkormányzati államtitkára.

Pogácsás Tibor felidézte: a helyi önkormányzatok szociális célú tüzelőanyag-vásárlásához a költségvetés hárommilliárd forint támogatást biztosított, azonban a minisztériumi, fejezeten belüli átcsoportosítás eredményeként négymilliárd forint áll rendelkezésre a programra.

Felidézte, a program 2011-ben 800 millió forintos keretösszeggel indult.

A támogatásra ötezer lakosúnál kisebb települések pályázhatnak, mert ezeken a településeken jellemzően több az idős lakos, és a települések saját bevétele is kisebb az átlagosnál.

Az elbírálásnál előnyben részesítették azokat a pályázatokat, amelyek 25 köbméter tűzifánál vagy 100 mázsa barnakőszénnél kevesebbet igényeltek. Az ennél nagyobb igényeknél figyelembe vették a támogatás nagyságánál a közfoglalkoztatottak és idősek arányát, de minden pályázó kapott pénzt.

A BM által készített összefoglaló szerint idén valamivel több pályázat érkezett mint tavaly, összesen 2320 önkormányzat pályázott, az igényelt támogatás pedig 5,5 milliárd forint volt.

Keménylombos tűzifa vásárlására 2045 önkormányzat nyert el támogatást 3,4 milliárd forint értékben, lágylombos tűzifa vásárlására pedig 33 önkormányzat közel 86 millió forintot. A nyertes önkormányzatoknak a tűzifát a kormányhivatalok erdészeti igazgatóságai által nyilvántartott erdőgazdálkodóktól kell megvásárolniuk.

Barnakőszén vásárlására 242 önkormányzat nyert el 470 millió forintot. Erre azokon a területeken lehetett pályázni, ahol problémás a tűzifa beszerzése, viszont kis távolságból beszerezhető a szén.

A támogatásból 189 ezer erdei köbméter keménylombos tűzifát, 8490 erdei köbméter lágylombos tűzifát és 165 ezer mázsa barnakőszenet vásárolhatnak az önkormányzatok.

Az államtitkár elmondta: az elmúlt évek tapasztalata az, hogy évente 180 ezer család jut támogatáshoz e pályázat keretében.

Az önkormányzatoknak saját rendeletben kell szabályozniuk, hogy a tüzelőanyagot milyen módon osztják szét. A tűzifát, illetve szenet legkésőbb február 15-éig kell kiszállítani - tette hozzá az államtitkár.

Pogácsás Tibor megjegyezte: a pályázatok elbírálásáról szóló döntés hamar megszületett, így még a tél beállta előtt lehetőségük van az önkormányzatoknak a tűzifa megvásárlására és kiszállítására.

 

(mti)