2018-12-19 19:00:00 Új népzenei album bemutató koncertje a Hagyományok Házában

Új családbarát munkahelyek születtek

Összesen 75 millió forint támogatásra számíthat az a 42 díjazott cég, amelyik az Emberi Erőforrások Minisztériuma Családbarát munkahely pályázatára jelentkezett. A jövőben 6 intézmény viselheti a címet.

Idén is kihirdették a Családbarát Munkahely címet. 42 díjazott eltérő összegű támogatásra, 6 pályázó pedig a cím elnyerésére jogosult.

Aki akar, dolgozhat

Ma nagyon sokat kell dolgozni, egyre több az olyan egyetemista, főiskolás, aki a tanulás mellett is munkát vállal – ezzel kezdte köszöntőjét a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin kijelentette: a fiatalok is tudják, hogy a munkát nem lehet megkerülni. A kormány munkaalapú társadalmat hirdetett, a foglalkoztatási adatok is mutatják, hogy milyen magas szintet sikerült elérni.

Kimondhatjuk – mondta -, hogy aki Magyarországon szeretne dolgozni, el tud helyezkedni. Az álláshirdetők között kifejezetten családbarát munkahelyeket is lehet találni, ez a cím már versenyképességet jelent. Ez nem arról szól, hogy az ilyen helyeken kevesebb a munka, rövidebbek a munkanapok és hosszabbak a hétvégék. Jól kell dolgozni, de tekintettel vannak arra, hogy a munkavállalóknak családi hátterük van, a munkahelyi vezetők tudnak erről és elfogadják azt, hogy otthoni kötelezettségek is léteznek. Jobb a termelékenység, hatékonyabban tudják az emberek a munkájukat végezni, ha a családi életükhöz támogatást kapnak. Megjegyezte, a most zajló közigazgatási átszervezésnél a családbarát szempont is érvényesülni fog.

Nem csak a gyermekesek érdemelnek figyelmet

Külön felhívta a figyelmet azokra, akik gyermekvállalás előtt állnak. Ott vannak azok is, akiknek még meg kell találniuk a párjukat. Rájuk különösen tekintettel kell lenni. Ha ugyanis mindig őket állítják be a kieső gyermekesek helyett, akkor azt akadályozzák meg, hogy megtalálják a párjukat és családot alapítsanak. Kevesebb szó esik azokról is, akik nem a gyermekeiket, hanem az idős szüleiket ápolják.

Beszélt arról is, hogy a mostani pályázatokban új ötletek is megjelentek. Van olyan cég, amelyik apáknak szóló programmal jelentkezett, máshol diákmunkát kínálnak a dolgozók gyermekei számára, van aktív nagyi program is, és babakelengyét is adnak az ott dolgozóknak.

Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora elmondta: 900 munkatárs és 12 000 hallgató tartozik az intézményhez. A családbarát szemlélet egyre erőteljesebb az egyetemen, a pályázatukban például a családi életre nevelés szabadon választható tantárgyat is megjelölték. Úgy tapasztaljuk ugyanis – mondta -, hogy a fiataloknak ezen a területen egyre homályosabb tapasztalatai vannak. Ezt az eredményt támasztják alá a számukra indított párkapcsolati tréningek tapasztalatai is. Az egyetem a munkatársainak pedig szűréseket, mentálhigiénés tanácsadást hirdetett – tette hozzá.

Kopp Mária ötlete az egyetemek családbaráttá alakítása

Amikor Kopp Mária pszichológus 2009-ben megalakította a Népesedési Kerekasztalt, hangsúlyozta, hogy az egyetemeket családbaráttá kell tenni – mondta előadásában a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke. Fűrész Tünde megjegyezte: az elmúlt 7 év eredménye 1589 pályázó, 953 családbarát munkahelyi intézkedés, 293,5 millió forint megítélt támogatás, 160 ezer elért munkavállaló.

Elmondta, hogy a nőket összességében nagyobb mértékben érik el a pályázatok, bár tavaly fordult az arány. Munkahelytípus szerint a költségvetési szervezetek kiemelt szerepet játszanak, és több cég, szervezet van, amely akár háromszor, sőt hatszor nyer a pályázaton. Rendezvények, gyermekek felügyelete és az atipikus foglalkoztatási forma a leggyakoribb családbarát eszköz.

Rákkutatókat is díjaztak

A Családbarát Munkahely címet viselheti ezentúl Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala, az Igazságügy Minisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Magyar Államkincstár, a Gyulai Törvényszék, illetve a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Támogatást nyert többek között a díjátadónak otthont adó Óbudai Egyetem, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet, az Egri Törvényszék, illetve a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet.

20-ról 75 millióra nőtt a támogatás

A díjakat először 2011-ben osztották ki, akkor 18 nyertes pályázó részesült összesen 20 millió forint támogatásban. 2018-ban a Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság együttműködve az Emberi Erőforrás Támogatáskezelővel 75 millió forintos keretösszeggel hirdette meg a pályázatot, amelyen legfeljebb ötmillió forint vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A pályázatra négy kategóriában lehetett nevezni, a díjak kiosztása is ennek megfelelően történt. Kis- közepes - és nagyvállalatok, illetve költségvetési szervezetek.

Cél a családi élet és a munka összehangolása

A Családbarát Munkahely Pályázatot idén nyolcadik alkalommal hirdette meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma. A Családbarát munkahelyek kialakításának és fejlesztésének támogatása” című, megújított pályázat célja olyan munkahelyek kialakítását és fejlesztését megvalósító munkahelyi családbarát programok támogatása, melyek elősegítik a családi, magánéleti és munkahelyi kötelezettségek összehangolását.

A program összhangban van a kormány két legfontosabb törekvésével: a családok erősítésével és az értékteremtő munkahelyek teremtésével. Ezek megvalósulása a népesedési mutatók romlását a családi élet és munka összehangolásával próbálják mérsékelni. Ezért is fontos, hogy a Családbarát Munkahely Pályázat elnyerje méltó rangját és a munkaadók is felismerjék: az ő érdekük is az, hogy segítsék munkavállalóikat a családi életükben való kiteljesedésben.

Népszerűsítik a nyerteseket

A pályázat nyertesei az erkölcsi elismerés és a támogatási összeg elnyerése mellett jelentős kommunikációs és PR értéket kapnak, hiszen a cím használata hozzájárul a nyertes vállalatok és szervezetek pozitív munkáltatói képéhez, a munkáltatói márkaépítéshez, valamint a munkavállalók és a befektetők előtti vonzóvá tételéhez. A cím odaítélésével ugyanis a szaktárca elismerését fejezi ki azon kis-, közép- és nagyvállalatok, valamint költségvetési szervek tevékenysége iránt, melyek családbarát módon működnek, törekednek a munka és a családi élet összehangolását elősegítő intézkedések, gyakorlatok és politikák bevezetésére és fenntartására.

A díjazottak

  • Borsodnádasdi Polgármesteri Hivatal
  • Országos Mentőszolgálat
  • Rózsahegyi Kft.
  • Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
  • Holló Szolár Bt.
  • Szentendre Város Egészségügyi Intézményei
  • Debreceni Itélőtábla
  • KÉSZ Építő és Szerelő Zártkörű Részvénytársaság
  • HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt.
  • Mavir ZRt.
  • CLIFF konyhák Kft
  • Vác Város Önkormányzat
  • UB MERCHANTS KFT.
  • Babahordozó Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Dr.Oetker Kft.
  • Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
  • Észak-zalai Víz és Csatornamű Zrt.
  • Központi Statisztikai Hivatal
  • Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Északmagyarországi Regionális Vízművek ZRt.
  • Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
  • Saser Elektronik Kft.
  • Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Orosháza Város Önkormányzat Egységes Szociális Központ
  • Debreceni Egyetem
  • Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet
  • Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
  • Goldmark Károly Művelődési Központ
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem
  • Óbudai Egyetem
  • Egri Törvényszék
  • TIGRA Computer - és Irodatechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság
  • REPÉT Kft.
  • Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft.
  • Városliget Zrt
  • Asseco Central Europe Magyarország Zrt.
  • Pátria Nyomda Zrt.
  • Solar Solution Management Kft.
  • Bakonyerdő Erdészeti és Faipari Zrt.
  • Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar I.sz. Patológiai és
  • Kísérleti Rákkutató Intézet
  • PC Trade Systems Informatikai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
  • Váci Család-és Gyermekjóléti Központ

Családbarát munkahely címet kap:

  • Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal
  • Igazságügyi Minisztérium
  • Magyar Nemzeti Bank
  • Magyar Államkincstár
  • Gyulai Törvényszék
  • Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.

(Család.hu, Fotók: Család.hu)