2018-12-19 19:00:00 Új népzenei album bemutató koncertje a Hagyományok Házában

Szív- és érrendszeri betegek találkoznak Egerben

Péntektől vasárnapig Eger ad otthont a Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetsége harmadik országos sporttalálkozójának, az eseményre az ország minden részéből mintegy négyszáz résztvevőt várnak - közölték a szervezők.

Közlésük szerint a pénteki megnyitót követően orvos-beteg találkozó és szakmai előadás egészíti ki az immár hagyományos sportrendezvényeket. Ezen kívül saját fejlesztésű kardiológiai diagnosztikai eszközével bemutatkozik az egri Sanatmetal Kft. is.

A programok fő helyszíne az Eszterházy Károly Egyetem sportcsarnoka lesz. Itt tartják az asztalitenisz, atlétika, kispályás labdarúgás, röplabda, sakk, valamint kosárlabda-büntetődobás vetélkedőket, míg az íjászatra az egri várban, az úszásra az egri strandon kerül sor, a tekézők pedig az északi lakótelep tekecsarnokában mérik össze tudásukat.

A szombati vetélkedést követően a résztvevők Eger nevezetességeivel is megismerkedhetnek - közölték, hozzátéve: a háromnapos seregszemle házigazdája az Egri Szív Egyesület, védnökei Habis László, a város polgármestere és Vacity József, a helyi Markhot Ferenc kórház főigazgatója, míg az orvos-beteg találkozó programját Abonyi János kardiológus főorvos, az egri egyesület elnöke vezeti.

(MTI)