2018-08-21 00:00:00 Ingyenes tudományos élménytábor

„Én vagyok az anya, aki az autóban felejtette a gyermekét”

Minden nyáron találkozunk olyan történetekkel, hogy kisbabát, kisgyermeket az autóban felejtenek, és a rendőrség vagy a többi ember menti ki őt a felforrósodó járműből.

Azonban az ilyen történeteket eddig mindig csak a kívülállók szemszögéből hallottuk. Rita Templeton megrázó vallomása viszont azé a szülőé, aki egyszer ezt megtette a kisbabájával.

„Négy gyermekem van és a történtek ellenére felelősségteljes anya vagyok. Néha csirkefalatokkal etetem ugyan a gyermekeim és a ketchupot is zöldségnek tartom, esetleg a Minecrafttal kicsit tovább engedem játszani őket, de eltekintve ezektől a pici hibáktól, soha senkinek, még nekem sem jutott volna eszembe szörnyű vagy gyermekeit elhanyagoló anyának tartani magam.

Néhány évvel ezelőttig hangosan torkolltam volna le mindenkit egy szemöldökráncolás közepette, hogy én soha nem lennék olyan buta és nemtörődöm, hogy a gyermekem az autóba felejtem. Hiszen ha ez nem volna egyértelmű, nem is lehetne gyermekem” – meséli Rita.

Azon a nyáron a szokásos meleg, párás júniust élték, az anyukája éppen pár napja költözött a közelükbe és kerti sütögetéssel akartak ünnepelni. A férje már a grillnél tüsténkedett, a gyermekek a frissen vágott gyepen rohangáltak, amikor Ritának eszébe jutott, hogy kukoricára is feltétlenül szükség van.

„Anya és én a boltba megyünk, nagyon gyorsak leszünk” – jelentettem be. „Kérlek vigyétek a kicsit! Nem vagyok biztos benne, hogy tudok rá figyelni, miközben sütök” – javasolta a férjem.

Így hát bepakoltam a gyermeket a kocsiba, bekötöttem és elindultunk. Nem volt messze a bolt, anyukámmal sokat nevettünk és viccelődtünk útközben. A rádióból szóló zene és a finom vacsora ígérete tovább javította a kedvünket.

Még akkor is nevetgéltünk, amikor leparkoltam. Ránéztem a telefonomra, hogy mennyi az idő, anyukám az ajakbalzsamja után kutatott a táskájában. Én meg bezártam a kocsit.

Rögtön a kukoricák felé indultunk, de úgy tűnt, az egész városnak pont most, pont ugyanez az ötlete támadt, mert a választék elég gyér volt már, csak néhány megtépázott példány árválkodott a pulton.

„De hát ez Iowa, a kukoricáról vagyunk híresek, mi az, hogy nincs? Gyerünk egy másik boltba” – mondtam. Kinyitottam az autót, beültünk, légkondi fel, zene fel, irány a következő úti cél.

Aztán még a hangos zenén át is meghallottam, hogy anyám zihálni kezd. Olyan volt, mint egy villámcsapás, azonnal tudtam, milyen rettenetes dologra jött rá. Az autóban felejtettük a babát. Mindketten.

Hosszú időbe telt, míg ezeket a szavakat le mertem írni. Évekkel később is szinte pánikrohamot kapok, hacsak felidézem a helyzetet. Borzasztó nehéz belátni, hogy majdnem végzetes szülői hibát követtem el. Pedig elkövettem. És az anyukám is. És ijesztően egyszerű volt.

Persze vannak magyarázataink. Nem voltam például hozzászokva, hogy csak egy gyermek legyen nálam. Vagy mind a négy velem volt általában, vagy egyik sem. A baba is csendes volt az egész út során. Szóval felhúzott ablakokkal a minimum 32 fokban az autóban hagytuk.

Csoda történt aznap, mégpedig az, hogy nem volt a kukorica elég jó a szupermarketben, ezért csak perceket töltöttünk odabenn. De mi lett volna, ha veszek egy kis jégkrémet? Vagy dinnyét, vagy szalvétát, vagy szószt, vagy chipset? Mi lett volna, ha valami kuponmániás áll előttünk a pénztárnál? Mi lett volna, ha …? Mi lett volna, ha …? Mi lett volna, ha …?

Egy ilyen napon egy autó belseje percek alatt 50 fokra is felforrósodhat, még lehúzott ablakokkal is és egy gyermek testhőmérséklete három-ötször gyorsabban emelkedik, mint egy felnőtté.

Évente átlag 40 gyermek hal meg így az USA-ban, és a kisbabám ennek a szívszorító statisztikának lehetett volna egy adata. Rosszul leszek, ha arra gondolok, milyen könnyen meghalhatott volna, amiért én lettem volna a felelős. Én. Az anyja. Az az ember, aki mindennél jobban szereti őt.

Azért osztom meg a vallomásom a világgal, mert jó anya vagyok és ez mégis majdnem megtörtént velünk. Ez figyelmeztetés arra nézve, hogy bármikor, bárkivel megtörténhet. Még akkor is, ha azt gondolja, vele ilyen soha elő nem fordulhat.

Hát velem előfordult, és az egész, potenciálisan tragikus helyzet arra tanított meg, hogy nem kell felelőtlen, inkompetens, részeg, betépett vagy ostoba embernek lenned ehhez. Elég, ha csak ember vagy” – fejezi be a történetet Rita.

(csalad.hu)