2018-11-21 10:00:00 Kolompos Együttes: Én elmentem a vásárba

Támogató környezet, stabil párkapcsolat kell a demográfiai fordulatért

A családbarát szülészetek jelentőségéről, a gyermekvállalás körülményeiről is szó volt A családdá válás egészségügyi vonatkozásai című konferencián. Az előadók kiemelték a stabil párkapcsolat jelentőségét is.

A lelki egészségnek meghatározó szerepe van a gyermekvállalásban – fogalmazott a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért megbízott elnöke.

Semmelweis a múltban, jelenben, jövőben

Fűrész Tünde A családdá válás egészségügyi vonatkozásai című konferencián hozzátette: a népesedéspolitika nemzeti ügy. Az esemény apropóját az adja, hogy 200 éve született az anyák megmentője, Semmelweis Ignác, holnap pedig a népesedés világnapja lesz.

Nagy Anikó egészségügyért felelős államtitkár az Alaptörvényt idézte, mely szerint a család a nemzet fennmaradásának alapja. A felnövekvő nemzedék egészségének megőrzése, a gyermekvállalási kedv növelése nemzeti érdek és érték. Ezért fontos az intim környezetű, magas színvonalú szakmai tudással rendelkező szülészetek kialakítása. Nemzeti ügy a gyermekvállalás erősítése, ezért összesen 10 milliárd forintot különített el a kormány bababarát szülészetekre, képzésekre, az anyatejes táplálás népszerűsítésére, a szülőszobákba orvosi műszerek beszerzésére. 2 milliárd forint pedig a meddőség kezelésére fordítható. Kijelentette: az ország hosszú és középtávú fejlődésének alapja a pozitív demográfiai fordulat.

Komplex program, méltóság

Beneda Attila, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy pályázatok útján elindult idén a családbarát szülészetek programja. Hozzátette: Magyarország komplex családpolitikával igyekszik válaszolni a demográfiai kihívásokra. Csökkennek a családok terhei, támogatják a gyermekvállalást. Megjegyezte: a család életében a legfontosabb, hogy legyen hol lakni, legyen munka, a jövedelme pedig garatálja a tisztességes életet.

Elmondta: kutatások igazolják, hogy az első szülés élménye meghatározza a következő meglétét, idejét. Az anya, az apa és a gyermek méltóságának tisztelete, a fizikai feltételek és a korszerű, a családok igényeit kielégítő ellátások garantálása nélkülözhetetlen a demográfiai fordulathoz. A helyettes államtitkár szerint a legfontosabb fejlesztési terület a család, a módszertan, a képzés és az infrastruktúra.

Rosivall László, a Semmelweis Emlékbizottság elnöke kijelentette: Semmelweis a világ legismertebb magyar orvosa. A gyermekágyi lázzal összefüggésben elért eredményeivel összefüggésben hangsúlyozta: aki a múltat megérti, a jövőt megérteti. Úgy fogalmazott: a nemzet jövője a feladatukat jól teljesítő anyák sokasága.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnökhelyettese egyebek mellett arról beszélt: idén adták át először a családbarát kórházi osztály díjakat, 16 osztály kapta meg az elismerést. Kétféle osztály jelentkezett nagy számban, a gyermekosztályok és szülészetek voltak az elsődleges pályázók.

Később vállalnak a nők gyermeket

Bitó Tamás, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság alelnöke felhívta a figyelmet: 1980 óta folyamatosan csökken a hazai népesség, és egyre kevesebb a reproduktív korú nők száma. A következő években évente 5000 fővel csökken a fogamzóképes nők száma.

Elmondta: ahhoz, hogy egy nő optimális életkorban vállaljon gyermeket és ne szakítsa meg a terhességet, megfelelő szociális háttérre van szükség. Míg az 1990-es években inkább 25 év alatt, ma a nők 30 százaléka 35 év felett vállalja az első gyermekét. Ez azért probléma, mert az életkor előrehaladtával nagyobb az elhízás aránya, amely nincs jó hatással a várandósságra, a terhességgel járó élettani változások nagyobb megterheléssel járnak. Nő a krónikus betegségek esélye, valószínűbb a császármetszés, és a magzat kromoszóma elváltozásának esélye is nő. Nem várt hatása az is, hogy aki későn vállal gyermeket, vélhetően kevesebb utódot szül.

Bitó Tamás a gyermekvállalást befolyásoló tényezők közé sorolta az optimista jövőképet, a stabil párkapcsolatot, a stabil jövedelmet és a biztos munkahelyet. Kijelentette: mára csökkent a házasságban élők száma, és többen élnek élettársi kapcsolatban, pedig házasságban több gyermek születik, a papír biztonságot ad.

Bálint Balázs szülész-nőgyógyász arról beszélt: ha az anyákat kompetensnek tekintik az orvosok arra, hogy meg tudják szülni a gyermeket, akkor a legtöbbet tették annak érdekében, hogy a szülés pozitív élmény legyen. Elmondta, a magyarok császármetszésben megelőzik az európai átlagot, a hazai arány 40 százalék, pedig az esetek nagy százalékában nem lenne rá szükség. Ráadásul császármetszésnél anyai oldalról több a vérzés, többen kerülnek intenzív osztályra, a babák pedig alvás- és pszichés zavarral, evési problémákkal küzdhetnek. Az epidurális érzéstelenítésről negatívumként azt említette, csökkenti a boldogsághormon és a stressz hormon képződését. Ha vízben kezdődik a vajúdás, kevesebb orvosi beavatkozásra lesz szükség, és pozitív szülésélményt nyújt. A pozitív szülésélmény pedig megduplázza a születések számát - fogalmazott Bálint Balázs szülész-nőgyógyász.

(Család.hu)