2018-07-23 20:00:00 A Liszt Ferenc Kamarazenekar tangót játszik a Társaskörben

Állatkínzás szeretetből

Hamar túlmelegedhet a kocsi utastere még az elmúlt hetek enyhébb időjárási körülményei között is. Hiába fúj odakint a szél, vagy van - a nyárhoz képest - kifejezetten hűvös, a nap hamar fel tudja hevíteni az autó belső terét, komoly egészségügyi kockázatnak kitéve a bent hagyott kis kedvenceket.

Lehetőleg sose hagyjuk hátra a kocsi utasterében háziállatunkat. Télen kihűlhetnek, nyáron pedig hőgutát kaphatnak még a legnagyobb odafigyelés mellett is. Hiába érezzük úgy, hogy az állatnak egyedül odahaza sokkal rosszabb, mint velünk utazva a napi teendők intézésekor, egy túlzsúfolt ügyfélszolgálati sorállás, vagy a bevásárlóközpontban eltöltött néhány óra éppen elég lehet az állatnak, hogy komoly kínokat éljen át.

Az Independent című lap arról ír, hiába van éppen tél Ausztráliában, az északi, melegebb országrészekben a hónap elején a queenslandi rendőrségnek kellett kiszabadítania két kutyát a túlhevült autóból. Az állatok legkevesebb másfél órát szenvedtek, mire igen rossz fizikális állapotban sikerült őket átadni az állatmentőknek. Az esetről film is készült, ami fel- és megrázta a szigetország lakóit.

Hozzánk kicsit közelebb, az Egyesült Királyságban is rendszeresek az ilyen drámai helyzetek. A beszámolók szerint hetente nagyjából 300 hívás érkezik a brit állatvédő ligához Angliából és Walesből forró helyen hagyott állatok miatt. A szervezet arra figyelmeztet, még a hűvösnek tűnő időjárás esetén is felforrósodhat az autó utastere nyaranta. Példaként említik, hogy 22 Celsius-fokos külső hőmérséklet esetén - napsütéses időben - a kocsiban kevesebb mint egy óra alatt 47 fokra nő a hőmérséklet! Arról nem is beszélve, hogy hiába áll valaki árnyékba, akár negyed óra múlva is a napra kerülhet a kocsi egy része, ami aztán villámgyors hőmérséklet-emelkedést eredményez odabent.

Az állatvédő liga egy sor tanáccsal próbál segíteni az aggódó állatbarátoknak a lap hasábjain. Azt javasolják, ha valaki egy kocsiban hagyott kutyát fedez fel, előszőr azt próbálja megállapítani, vajon az állat milyen közel került ahhoz, hogy hőgutát kapjon. Ennek ugyanis egyértelmű jelei a zihálva lihegés, a nyáladzás, a bódult állapot, a koordinálatlan mozgás (az állat eldől, vagy eldobja magát), esetleg hányás, hasmenés és eszméletvesztés. Ilyen esetben azonnali beavatkozásra van szükség az állat életének megmentéséét.

A legfontosabb, hogy a túlhevült testű, dehidratált állatot mielőbb hűvös helyre vigyék, és itassák meg. Érdemes a testét is hűteni, például vizes szivaccsal. Vigyázni kell azonban, hogy ne legyen hirtelen túlhűtve az állat, hiszen az sem tesz neki jót. A szakemberek azt javasolják, ha a kutya nagyon rossz állapotban volt a beavatkozás előtt, mindenképpen vigyék el állatorvoshoz, hogy a doktor meg tudja állapítani, szükséges-e további beavatkozás.

Vannak azonban a segítségnyújtásnak is határai! Hiába szenved egy kutya a kocsi utasterében, arra egyetlen állatbarát járókelőnek sincs joga, hogy feltörje a kocsit, vagy betörje annak ablakát. Ez ugyanis eljárást von maga után (például rongálás miatt) és nagy valószínűséggel még az okozott kárt is meg kell térítenie a hős állatmentőnek. Más kérdés, hogy aki a kutyáját ilyen krízishelyzetnek teszi ki, bűncselekményt követ el. Ez ugyanis állatkínzás. Érdemes tehát azonnal értesíteni a rendőrséget, hiszen az egyenruhások jogosultak intézkedni.

Azonban hogy idáig semmiképpen se jusson el egyetlen állattartó sem, a legfőbb szabály, hogy nyáron, legyen igazi kánikula, vagy kellemesen elviselhető meleg, nem szabad egyetlen állatot sem magára hagyni az autó utasterében, mivel akár 5-10 perc után is pokoli hőség keletkezhet a kocsiban, kínokat okozva a bundás kedvenceknek.

(Család.hu)