2018-07-23 20:00:00 A Liszt Ferenc Kamarazenekar tangót játszik a Társaskörben

Jó móka a strandolás, de veszélyes terep a víz

Noha minden évben történnek vízbefulladások, szinte minden esetben ki lehetne védeni a tragédiát. Erre hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem főorvosa.

Kis odafigyeléssel kivédhetők, megelőzhetők a fulladásos gyermekbalesetek – erre hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika Sürgősségi Osztályának főorvosa.

A kicsik és a kamaszok veszélyeztetettek

Krivácsy Péter az intézmény honlapján közzétett interjú szerint megjegyezte: a vízbefulladásos balesetek leginkább két korosztályt, a totyogókat és a tinédzsereket érintik. A nyári szünettel összefüggésben kiemelte: a figyelmeztetések ellenére minden évben történnek vízbefulladások, pedig szinte minden esetben ki lehetne védeni a tragédiát. Az egy éves kor alatti csecsemőknél figyelni kell arra, a fürdővíz legfeljebb olyan mélységű legyen, hogy a baba szája és orra még kint legyen belőle. Még így is fontos, hogy négyéves kor alatt semmiképp se maradjon a gyermek felügyelet nélkül a fürdőkádban vagy a kerti medencénél, strandoláskor pedig minden esetben viseljen karúszót vagy úszógumit.

Életmentő lehet az úszógumi és a mentőmellény

Amennyiben vízibiciklizni vagy csónakázni indul a család, hat éves korig mindenképpen mentőmellényt kell adni a gyerekre, úszni nem tudóknál ez később is alapszabály. Arra is figyelmeztetett, hogy hogy mindenképpen legyen úszni jól tudó felnőtt a közelben, hogy baj esetén minél előbb megkezdődhessen a segítségnyújtás. A serdülők elsősorban azért vannak veszélyben, mert gyakran nem mérik fel reálisan a különféle helyzeteket, illetve túlbecsülik az úszástudásukat. A hozzátartozók hívják fel a figyelmüket, hogy csak akkor menjenek csónakázni vagy vízibiciklizni, ha biztos úszók. Ellenkező esetben mindenképpen vegyenek fel mentőmellényt.

Tilos az alkoholfogyasztás

A főorvos kiemelte, az alkoholfogyasztás szigorúan tilos és kifejezetten veszélyes fürdőzés előtt és közben. Ennél a korosztálynál nehézséget okoz, hogy a szülők, tanárok helyett inkább a barátokra, osztálytársakra hallgatnak, akik közül éppen a vakmerők a népszerűek, a követendők. Kizárólag fürdőzésre kijelölt helyen strandoljunk – tette hozzá a főorvos. Amennyiben nem sikerül megelőzni a bajt, és elmerül a fiatal, fontos, hogy a lehető legrövidebb idő alatt kijusson a partra, és eszméletvesztés esetén mielőbb meg kell kezdeni az újraélesztést. A gyermekek és a felnőttek esetében is 30 mellkaskompressziót, majd 2 befújást kell alkalmazni. Hozzátette, hogy a sikeres újraélesztés után is szükség van kórházi megfigyelésre, kezelésre.

(Család.hu)