2018-09-25 20:00:00 A Romengo és a Mendelssohn Kamarazenekar közös koncertje

Folytatódik a nagy kullancsattak

A legnagyobb tévedés azt hinni, hogy csak az erdőben találkozhatunk kullanccsal: a fertőző betegségeket terjesztő élősködők mostanra mindenütt megjelentek, ahol magas páratartalom és megfelelően nagy, zöld növényzet van – figyelmeztet a Blikk, amely térképet is közöl a magyarországi fertőzöttségről.

Egy kert árnyékos sarkában hosszabbra hagyott fű éppen úgy az otthonuk lehet, mint egy kisebb bokor. Az viszont tévhit, hogy a fákról ugranak ránk: repülni nem tudnak, felmászni pedig túl hosszú ideig tartana nekik.

Kullancsok már nagyon régóta élnek a világban. Mianmarban nemrégiben felfedeztek olyan, 99 millió éves mamutmaradványokat, amelyeken kullancsok élősködhettek anno – mondta dr. Farkas Róbert, az Állatorvostudományi Egyetem Parazitológiai és Állattani Tanszékének vezetője.

Az ókori görögök is említették a kullancsot, mint ami „a fűben terem”. Arra viszont csak a 19. század végén jöttünk rá, hogy betegségeket terjesztenek. Magyarországon sokáig szerves foszforsavval permetezték le a nyári táborok helyszíneit, hogy elpusztítsák a rovarokat. Ezzel azonban a többi apró élőlényt is sikerült likvidálni. Az Európai Unió természetvédelmi okokból nem engedélyezi a szert, így kénytelenek vagyunk kiismerni a kullancsokat, és ennek megfelelően védekezni.

A kullancs tavasszal, csapadékos időben és nyár végén, kora ősszel jelenik meg. A telet gyökerekben, farakásokban vészeli át. Az 1-1,5 méter magas bokrokon, aljnövényzeten ül, és várja, hogy megérkezzen az a meleg vérű állat vagy ember, aminek a vérét szívhatja. A testre jutva megkeresi a legmegfelelőbb helyet, és ott kezdi szívni a vért. Ha egy napon belül kiszedjük őket, jó eséllyel nem fertőzik meg az embert – tette hozzá a tudós.

A közönséges kullancs két, emberre is veszélyes kórokozót hordozhat: a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást, illetve a Lyme-kórt.

Az agyvelőgyulladás ellen létezik védőoltás, egyéves kortól adható, először egy hónapos, majd egyéves emlékeztető vakcinával, amit aztán az életünk végééig rendszeresen ismételni kell. A Lyme antibiotikummal sikeresen kezelhető. Fontos kiemelni, hogy sokszor téves a diagnózis: egy sima csípés elfertőződött helyét gondolják Lyme-nak – mondja dr. Altorjai Péter házi gyermekorvos, aki szerint legfontosabb a megelőzés.

Tévhitek és a valóság:

  • A kullancsok a fáról pottyannak le – az aljnövényzetben, a bokrokban élnek.
  • Az óramutató járásával egy irányba kell csavarni – a frissen ráakaszkodottat csipesszel, a vérrel telit speciális kanállal szedjük ki.
  • Hatásos a kenőcs, olaj, ecet – ezzel megágyazunk a fertőzésnek, ugyanis elzárjuk vele a légzőnyílását.
  • A kullancsnak van feje – amit a fejének gondolunk, az a szájszerve.
  • Minden második fertőzött – nincsenek ilyen irányú kutatások, adatok.
  • Mindig meg kell vizsgáltatni a kiszedett kullancsot – ennek nincs értelme, minden kullancsot fertőzöttnek kell tekinteni.

(Blikk)