2018-09-26 00:00:00 EuroSkills

Új eszközök érkeznek a Szent Kozma Egészségügyi Központba

Több mint kétszázmillió forintot fordítanak a józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központ eszközparkjának fejlesztésére az Egészséges Budapest Program keretében, növelve a kerületi lakosok egészségbiztonságát - közölte Sára Botond (Fidesz-KDNP) kerületi alpolgármester, polgármesterjelölt csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kerületben élők "mindennapjait az teszi gazdagabbá, ha biztonságban vannak", ez a közbiztonság mellett egészségbiztonságot is jelent - mondta Sára Botond. Hozzátette: az elmúlt években több mint hárommilliárd forintot fordítottak a kerületben élők egészségbiztonságára.

Közölte, a jövőre 230 millió forintból megvalósuló fejlesztés során mintegy hatvan eszközt cserélnek le.

Sára Botond emlékezetett arra, hogy korábban már 120 millió forint értékben egészségügyi készülékekkel gyarapodott a központ eszközparkja.

A sajtótájékoztatón - amelyen jelen volt Kocsis Máté, Józsefváros és Ferencváros fideszes országgyűlési képviselője, volt VIII. kerületi polgármester - Sára Botond kitért arra is, hogy az elmúlt időszakban felújították a kerületi háziorvos rendelőket, bevezették a többletjuttatásokat biztosító háziorvosi életpályamodellt, valamint az ingyenes szűrőszombatokat.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: a fejlesztéseknek köszönhetően a Szent Kozma Egészségügyi Központban olyan műszerpark lesz, amely lehetővé teszi a kerület nyolcvanezer lakosának korszerű járóbeteg-szakellátását, a hatékonyság nőni, a várakozási idő csökkenni fog.

Hangsúlyozta: a magyar egészségügy több évtizedes lemaradást pótolt az elmúlt néhány évben, és pótol majd a következő hat-nyolc évben.

Kásler Miklós elmondta, a kormány az elmúlt időszakban 500 milliárd forintot fordított vidéki egészségügyi fejlesztésekre, a budapesti fejlesztésekre ebben az időszakban 40 milliárdot költött. "Megfordul a trend", és a következő években Budapesten 700 milliárd forintos beruházás valósul majd meg - közölte a miniszter.

(MTI)