2018-10-20 09:00:00 Lávamesék a Mátrában

A nyugdíjbiztosításra külön kell figyelni az  adóbevallásban

Tavaly év végére már megközelítette a negyedmilliót az államilag támogatott nyugdíjbiztosítások száma, az Union Biztosító ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a támogatási összeget csak azoknak folyósítja az adóhatóság, akik ezt külön igénylik a május 22-ig benyújtandó szja-bevallásukban.

A biztosító közleménye szerint az összes szerződő ügyfél között mintegy 70 ezren vannak olyanok, akik 2017-ben szerződtek, vagyis első alkalommal kaphatják meg a befizetéseik után járó adójóváírást.

A 2014. év elején bevezetett államilag támogatott nyugdíjbiztosítás keretében az állam az ügyfelek tárgyévi befizetéseinek 20 százaléka után évi 130 ezer forintig adójóváírást fizet. Az adójóváírást azonban a május 22-ig benyújtandó személyijövedelemadó-bevallásban kell igényelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a összeget a biztosítónál vezetett számlára.

A közleményben Bárdos Tamás, az Union Biztosító üzletág igazgatója kifejtette: az ügyfelek évről évre egyre tudatosabban járnak el az adójóváírás kapcsán, a biztosító saját állománya alapján például 2015-ben még a szerződők fele mulasztotta el az adójóváírás visszaigénylését, 2016-ban 35, tavaly pedig 25 százalékuk volt figyelmetlen.

Kitérnek arra: a visszatérítés elmaradását nem csupán az ügyfelek figyelmetlensége okozhatja. Amennyiben a szerződő ezer forintnál nagyobb adó- vagy járuléktartozást halmozott fel, az adóhatóság a tartozás rendezéséig visszatarthatja a folyósítást. Alacsonyabb fizetéseknél az is előfordulhat, hogy más adókedvezmények igénybevétele miatt az adó összege nem elegendő a teljes körű adójóváíráshoz.

Az Union közleménye szerint az adójóváírás igénylését a biztosító által legkésőbb február közepéig megküldött igazolás alapján kell kitölteni. Az szja-bevallásokat idén a pünkösdi ünnepek miatt május 22-ig lehet benyújtani, vagyis aki valamilyen okból nem rendelkezik ezzel az igazolással, annak még maradt lehetősége arra, hogy a pótlásról intézkedjen.

(MTI)