2018-08-15 00:00:00 Ajándékkoncert

Drágul a taxizás Budapesten

Drágább lesz Budapesten taxival utazni július elsejétől: a jelenlegi 450 forintos alapdíj 700 forintra emelkedik, a kilométerdíj 20 forinttal, a percenkénti várakozási díj pedig 5 forinttal nő a Fővárosi Közgyűlés szerdai döntése értelmében.

A taxisok javaslatára módosított rendelet szerint július elsejétől a kilométerdíj 280-ról 300 forintra, a percenkénti várakozási díj pedig 70-ről 75 forintra nő.

A Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes által jegyzett javaslatot 18 igen szavazattal 5 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett fogadta el a testület.

A döntés előtti vitában Szeneczey Balázs elmondta, hogy az elmúlt fél évben a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK), a fuvarszervező cégek és a taxis érdekképviseletek képviselői között rendszeres tárgyalások zajlottak, és olyan konszenzus született, amelyet a taxisok döntő többsége elfogad.

A főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a 2013 óta változatlan tarifák kisebb mértékben emelkednek, mint ahogy azt eredetileg a taxisok kezdeményezték.

Sipeki József, a BKIK ipartestületi tagozatának képviselője kifejtette, a fuvarszervező társaságok felmérése szerint a taxisok 87 százaléka egyetértett a tarifaemeléssel, amelyet például a szigorodó gépkocsi-követelmények, a dráguló biztosítások és az online pénztárgép bevezetése is indokol.

A BKIK képviselője általános tapasztalatként említette, hogy a fővárosban egyre nehezebb taxit kapni, ami azt jelzi, nem éri meg taxis vállalkozást indítani, annak jövedelmezősége ugyanis egyre kisebb. Sipeki József szerint ezért összességében - a negatív sajtóvisszhang ellenére is - elfogadhatónak nevezhető az átlagos fuvarra vetítve 10 százalékos tarifaemelés.

(MTI)