2018-12-17 19:00:00 Molnár Ferenc: Liliom - a Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági színházi előadása

Rajzpályázat veszprémi diákoknak

A VeszprémFest részeként az Óváros téren megrendezésre kerülő Rozé, Rizling és Jazz Napokhoz kötődően – immár harmadik alkalommal – ismét rajzpályázatot hirdetnek. A pályázaton a Veszprém Megyei Jogú Város területén található általános és középiskolák tanulói vehetnek részt.

A rajzpályázatban Veszprém két ikonikus épületét rajzolhatják meg, festhetik ki kedvükre a pályázók: a Tűztorony és a Városháza homlokzatának egyedi „díszítése” a pályázat célja.

Pályázni mindkét épületre, vagy csak az egyikre készült munkával egyaránt lehet. Minden terv külön pályamunkának számít.

A pályázatra kizárólag színes alkotásokat várunk. A nyertes pályaműveket a Rozé, Rizling és Jazz Napok estéin, július 6. és július 15. között kivetítjük a Tűztorony és a Városháza felületeire.

A beérkezett pályaműveket egy szakmai zsűri bírálja el. A zsűri elnöke Hegyeshalmi László, festőművész, a Művészetek Háza igazgatója. A zsűri a beérkezett pályaművekből épületenként 10 db-ot (összesen tehát 20-at) választ ki nyertesnek. A zsűri – függően a beérkezett pályamunkák számától és minőségétől – fenntartja a jogot arra, hogy épületenként 10-nél kevesebb pályamunkát válasszon a győztesek közé. A pályázaton kizárólag új pályamunkákat fogadnak el, a 2016-os és 2017-es pályázaton már részt vett tervekkel nem indulhatnak a pályázók.

Papír alapon, kizárólag A3 méretben adhatóak be az alábbiak szerint:

  • személyesen a Tourinform Veszprém Irodájában: 8200 Veszprém, Óváros Tér 2. ,
  • postai úton ugyanerre a címre (A4 méretű borítékban, egyszer, középen meghajtva).
  • digitálisan: az info@veszpremfest.hu e-mail címre elküldve.

A pályaműveknek május 7-ig kell beérkezniük a megadott címekre, mind digitális, mind személyes, mind postai úton történő beküldés esetén. A pályázattal kapcsolatban felmerülő kérdéseket várjuk az info@veszpremfest.hu címre.