2018-10-20 15:00:00 Darules a Fehér-tónál

Békés megyéből indult, új szemléletet hozott

Egy kondorosi projektből vált országos programmá a Mintamenza. A Békés megyéből útnak indult projekt új szemléletet hozott a közétkeztetésbe.

A mára már országos projektté vált Mintamenza története 2010-ig nyúlik vissza. Ekkor készült egy regionális felmérés a Dél-Alföld száz óvodájában. Lesújtó kép rajzolódott ki az akkori közétkeztetési rendszerről: a legkisebbek ételei jóval több sót, zsírt és szénhidrátot tartalmaztak, mint ami az ő korukban egészségesnek minősíthető.

A Mintamenza csapatot többek között a fentiek hívták életre még a felmérés elkészültének évében - idézte fel a Híradó.hu-nak Prohászka Béla, Venesz-díjas mesterszakács. A kondorosi óvodában figyelembe véve a helyi termékeket, étkezési szokásokat és nem utolsó sorban a közétkeztetésre vonatkozó rendeletet valósították meg első ízben azt a reformot, amely azóta egyre meghatározóbbá válik a hazai közétkeztetés rendszerében.

A szakértők arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy a tudatos táplálkozás eszméje minél inkább a köztudatba kerüljön. A Mintamenza idővel Békés megye olyan nagyobb településein jelent meg a közkonyhákon, mint Békéscsaba, Gyula, Sarkad, Szarvas vagy Mezőkovácsháza. Idővel megjelentek a szezonális étlapok, ma pedig már választani is lehet az ételek között.

A reformprogramban rejlő lehetőségeket már országos szinten is felismerték. Szentes Tamás országos tiszti főorvos ajánlatként hirdette meg a Mintamenza programot az ország valamennyi közétkeztetéssel foglalkozó konyhája számára.

A program a fokozatosságot tűzte ki céljául, hogy a részt vevőket és a konyhákat fokozatosan hozzászoktassák az egészséges, finom fogásokhoz. Az eredményességhez pedig a kormány is hozzájárul intézkedéseivel.

Decemberben Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára bejelentette: mintegy háromszáz intézmény közel hatmilliárd forintos támogatásból felszereléseket vagy bútort vehet, tankonyhát vagy konyhakertet alakíthat ki, és ivókutat is beszerezhet. Hozzájárulva ahhoz, hogy az egészséges és tudatos táplálkozás már a gyermekek kiskorától jelen legyen a napjaikban.

A kormány a téli szünetben is lehetővé tette, hogy a rászoruló gyermekek naponta egyszer részesüljenek ingyenes étkeztetésben. Így már mind a négy iskolai szünetben kötelező az önkormányzatoknak arról gondoskodniuk, hogy országszerte mintegy 208 ezer hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermek kapjon napi egy alkalommal meleg ételt, amennyiben azt a szülők igénylik.

(Híradó.hu, Fotó: Illyés Tibor/MTI)