2018-04-21 16:00:00 Szülinap Aprajafalván

Újabb adóteher mérséklődik

A 2016. novemberében aláírt hatéves bérmegállapodás eredményeként január 1-től a munkabérekre rakodó adóteher, a szociális hozzájárulási adó, az idei 22 százalékról, 19,5 százalékra csökken, ami újabb 200 milliárd forintot hagy a munkaadóknál, ezt az összeget pedig technikai fejlesztésekre és béremelésre fordíthatják - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.  

Az államtitkár kiemelte, hogy január 1-től - szintén a hatéves bérmegállapodásnak köszönhetően - a minimálbér 8 százalékkal, a szakmunkás garantált bérminimum pedig 12 százalékkal emelkedik.         Cseresnyés Péter emlékeztetett, hogy 2010-2018 közötti időszakban a minimálbér 88 százalékkal, 73 500 forintról, 138 ezer forintra, a szakmunkás garantált bérminimum pedig több mint 100 százalékkal 89 500 forintról  180 500 forintra emelkedett.

Az államtitkár ismertette, hogy 2017-ben az első tíz hónapban 10,2 százalékkal nőttek a reálkeresetek, a versenyszférában 11,5 százalékos, a közszférában pedig 10,7 százalékos volt a bővülés. Utóbbira példaként említette az egészségügyi, a szociális, a rendvédelmi és az oktatás területét, ahol szavai szerint jelentős volt a  béremelés.

Cseresnyés Péter megjegyezte, mivel a versenyszférában a reálbérnövekedés meghaladta a hatéves bérmegállapodásban meghatározott 11 százalékot, ezért a megállapodás értelmében a szociális hozzájárulási adó 2018 január 1-től nem 2 százalékponttal, hanem 2,5 százalékponttal mérséklődik.

Az államtitkár szólt arról is, hogy csökkentek az egyes országrészek közti bérkülönbségek. Az első háromnegyedévben Heves és Nógrád, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek leginkább a keresetek. Cseresnyés Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy míg 2002 és 2010 között a minimálbér reálértéke 5,8 százalékkal nőtt, 2010 és 2017 között már 23 százalékkal.

(mti)