2018-04-21 16:00:00 Szülinap Aprajafalván

Novák Katalin: még mindig nem becsüljük eléggé a főállású anyákat

A rendszerváltozás utáni időszak mulasztása, hogy még mindig nem becsüljük meg eléggé azokat a nőket, akiknek a hivatása, karrierje az anyaság – mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke, az Emmi család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára a Mandinernek adott, pénteken megjelent interjúban.

Novák Katalin szerint a főállású anyák az állam válláról is komoly terheket vesznek le, amit illene még jobban honorálni. Jogosnak mondta azoknak az édesanyáknak is az igényét, akik hosszú évek tanulása után szeretnék a tudásukat kamatoztatni, és nem akarnak teljesen elszakadni a munka világától több évre. Arról beszélt, hogy a kormány a különböző élethelyzetekre igyekszik megoldást kínálni, így támogatják a kisgyermek melletti munkavállalás lehetőségét, újabb bölcsődéket építenek, és már törvény garantálja a részmunkaidős foglalkoztatás lehetőségét.

A következő évek leginkább meghatározó feladatának a demográfiai kérdés orvoslását nevezte. Szerinte a népességcsökkenés folyamatában ma már nem a fiatalok elvándorlásának van fő szerepe, hiszen több magyar állampolgár jön be, illetve vissza az országba, mint ahányan külföldre mennek. Arra biztatta a fiatalokat, tapasztalják meg, milyen külföldön élni, hogy az ottani életet össze tudják hasonlítani a hazai viszonyokkal. Ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon ingyenes az óvodai ellátás, ingyenes vagy olcsó a gyerekek étkezése, továbbá a családok otthonteremtési kedvezményével (csok) önálló lakáshoz juthatnak a fiatalok.

Egy idén publikált, reprezentatív ifjúságkutatás szerint a fiatalok elsöprő többsége számára fontos a lakástulajdon – fűzte hozzá. Ismertetése szerint több mint 60 ezer család kapott eddig csok-támogatást, ami nagyjából egy 250 ezres közösséget jelent. Jelezte: a kormány gondolkodik azon, hogyan tudnák a nagycsalád felé vezető úton a kisebb lépéseket is még jobban támogatni.

Novák Katalin a kórházi és az otthoni szülés kérdéséről azt mondta: „az, hogy ki hogyan szül, ez kizárólag az ő dolga, amíg a baba életét nem veszélyezteti”. Közölte, teljes mértékben meg kívánják adni a szabadságot arra, hogy a szülésről és annak körülményeiről minden család szabadon dönthessen. Arról beszélt, el akarják érni azt is, hogy a szülészeteken ne betegként kezeljék az édesanyákat, és hogy a kórházi szülés intimitását biztosítsák.

Az államtitkár szerint mára a gendertéma összecsúszott a szexuális orientáció kérdésével, és ez utóbbi a jelentőségéhez képest felülreprezentált probléma lett. Úgy vélte, ma számos olyan társadalmi probléma és kisebbségi élethelyzet van, amelyek nem kerülnek annyira fókuszba, mint a szexuális orientáció.

„Egy kisfiú igenis különbözik egy kislánytól, vannak fiús és lányos dolgok, természetes és szerethető különbségek a két nem között. Vannak férfiak és nők, és csak az ő kapcsolatukból tudnak gyermekek születni. Ha ezeket a nyilvánvaló igazságokat ma valaki kimondja, rögtön homofóbiát kiáltanak, ez nonszensz” – fogalmazott. Közölte, a Budapesti Corvinus Egyetemen jövő évben induló családtudományi szakra azért van szükség, mert a nemzetstratégia a családokra épül, és fontos, hogy a területen jól képzett szakemberek és kutatások segítsék ezt a munkát.

(mti)