2017-09-19 19:00:00 Budai Képmás-est: Testvérek között

A vaskortól a közelmúltig kerülnek elő leletek az M30-as mentén

Tartanak a régészeti feltárások a Miskolc és Kassa között megépítendő M30-as autópálya Miskolc és Tornyosnémeti közötti szakaszán, eddig számos lelet került elő, a munkával várhatóan a decemberi fagyokig végeznek a szakemberek.

Tóth Arnold, a miskolci Herman Ottó Múzeum igazgatója a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót község határában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a múzeum és a Forster-központ még az elmúlt év tavaszán elvégezte az építendő autópálya régészeti terepbejárását. Ekkor mintegy másfél millió négyzetméteres területen ásásmentes műszeres lelőhely-felderítést végeztek el.

A régészek idén augusztusban vették át a munkaterületet a Miskolctól a magyar-szlovák határ mentén lévő Tornyosnémetiig, a tervezett sztráda 55 kilométer hosszúságú szakaszán. Jelenleg 5-6 stáb dolgozik a nyomvonal különböző pontjain.

Szörényi Gábor, a múzeum régészeti igazgatóhelyettese arról szólt, hogy a terepbejárás és a geofizikai mérés összesen hatvan, a beruházás által érintett lelőhelyet azonosított. A próbafeltárás eredménye alapján véglegesítik a szakemberek, hogy mely területeken szükséges teljes felületű feltárást folytatni és hol lesz elegendő a kivitelezés közbeni szakfelügyelet biztosítása.

A lelőhelyek nagy számának oka, hogy a Hernád folyó völgye valamennyi történeti korban fő közlekedési út és kedvelt letelepedési hely volt az ember számára. A Kárpát-gerinc legalacsonyabb szakasza ugyanis éppen Kassa, Eperjes fölött húzódik, így a Baltikum és Lengyelország irányából, irányába a Hernád mentén húzódott az egyik legkedvezőbb közlekedési útvonal.

Mindez a leletekben is tükröződik: az elmúlt hetek feltárásai során kora vaskori szkíta, népvándorlás kori germán és Árpád-kori települések mellett újkori, sőt a II. világháborúhoz kapcsolható legújabb kori régészeti leletek is napvilágra kerültek – tette hozzá a szakember.

Csöbör Katalin, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy a megépülő autópálya a gazdaságfejlesztés egyik legfontosabb eleme, nemcsak munkahelyeket teremt, hanem gyorsabb összeköttetést biztosít Kassa és így Szlovákia, illetve Lengyelország felé. Kiemelte: emellett nagyon fontos a föld alatt fellelhető örökség feltárása, megőrzése is.

Kiss Boglárka, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szóvivője az autópályáról szólva azt mondta: a közbeszerzési eljárás megtörtént, az ajánlatok már beérkeztek, ezek értékelését végzik a szakemberek. Amennyiben a pályázat sikeres lesz, kihirdetik a győztest és ha minden a tervek szerint megy, akkor az építkezés 2018 első negyedévében elkezdődhet és 2022 elején be is fejeződhet.

(mti - fotó: MTI Fotó: Vajda János)