2019-03-23 00:00:00 Korhatár nélkül családi délelőtt a Műcsarnokban

„A beteg gyermek mögött mindig áll egy család”

A Családháló minden évben díjakat ad át azon intézményeknek és szakembereknek, akiket magazinunk olvasói a legjobbnak találtak a gyermekekért és a családokért végzett tevékenységükért. Interjújuk a 2016 kórházi gyermekorvosa díjat elnyerő Luczay Andreával.

Miért lett gyermekorvos?

Mindig nagyon szerettem a nálam kisebbeket, de a tanári pálya nem vonzott sosem. Valamikor középiskola közepétől tudtam, hogy „törpebelgyógyász” szeretnék lenni.

Milyen típusú gyermekbetegségekkel foglalkozik elsősorban?

Ma elsősorban gyermekkori cukorbetegségben és más a hormonrendszert érintő megbetegedésben szenvedő gyerekekkel foglalkozom, de én még azon szerencsés generációhoz tartozom, aki a gyermekgyógyászati képzése során végigjárta a klinika szinte minden osztályát, 10 évet ügyeltem koraszülött osztályon és éveket töltöttem a klinikai gyermekonkológia osztályán is.

Mi adja a munkája nehézségét és a szépségét?

A szépséget a gyerekek nem irányítható őszintesége, nyíltsága adja. Az átlagember számára a gyermekgyógyászat nehézsége abban rejlik, hogy a gyerek nem mondja meg mije fáj, 27 év után én abban látom a nehézséget, hogy a beteg gyermek mögött – legyen az akár egy akut hurutos megbetegedés, vagy egy életet végigkísérő állapot, mint a diabetes – mindig áll egy család, így az egyedi helyzetet nem csak a gyerek egyedisége, hanem a mögötte álló család egyedisége is adja. És gyerekekkel akár kicsit, akár nagyon betegek nem lehet ennek figyelembe vétele nélkül foglalkozni.

Melyik a legemlékezetesebb esete, története?

Azt szoktam mondani: nyugdíjas koromban majd könyvet írok róla, olyan sok van. Az utóbbi hónapok egyik szívet melengető története számomra: a 6 éves diabeteses Dávid hozott nekem egy doboz csokit és a következő mondattal adta át: „azért hoztam Neked, mert Te bármikor ehetsz csokoládét” – ő pedig, ugye, a betegsége miatt gyakorlatilag sose. Nehéz volt könnyek nélkül megállni! Azóta is sokszor eszembe jut, ez a történet, amikor nem értékelem az élet egyszerű pozitív történéseit.

Milyenek a tapasztalatai a mai gyermekekkel illetve szülőkkel való együttműködésről?

27 éve vagyok gyermekorvos. Ez alatt az idő alatt én is sokat változtam, ma sokkal türelmesebb, megértőbb vagyok, mint a kezdetekkor. Így nehéz megítélni, hogy ami különbséget érzek a szülőkkel és a gyerekekkel való kapcsolatomban, az belőlem vagy belőlük fakad. Vannak fantasztikus családok, édesanyák akik erőn felül mindent megtesznek a gyerekeikért, én sokat tanulok tőlük. Vannak akikkel nehezebb együttműködni, sokszor azért, amit már említettem, mert egy olyan családi helyzet áll a háttérben, ami csak évek alatt válik nyilvánvalóvá.

Az biztos, hogy a mai szülők a média segítségével sokkal többet tudnak vagy vélnek tudni a betegségekről, és bizony az általános orvosellenesség sem segíti a munkánkat. Bár ez utóbbit sok türelemmel lehet kezelni. Szoktam kérni a szülőket, ne általánosítsanak, várják meg,amíg nálunk is rosszat tapasztalnak, és ezt majd megbeszéljük. A szülők gyerekeikhez a gyerekeikkel kapcsolatban álló felnőttekhez való viszonya a gyerekorvossal szemben pont olyan, mint amit a játszótéren látunk, vagy amiről a pedagógusok beszélnek, azzal a különbséggel, hogy a betegség egy még nehezebb helyzetet teremt. A szülők gyakran mondják:  elképzelni sem tudom, amit kérek tőlük. Ez igaz, én csak sok olyan családot láttam, akik már megvalósították, akiknek sikerült, ezért merek kérni.

A folytatás a a Családháló oldalán olvasható.

(fotó: csaladhalo.hu)