2019-08-01 08:00:00 Tony Curtis személyes tárgyai - kiállítás Mátészalkán

Gyermekvédelmi fejlesztésekre 95 milliárd forint jut

Gyermekjóléti és gyermekvédelmi fejlesztésekre európai uniós forrásokból 95 milliárdot fordítanak a következő években - jelentette be a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár kedden Székesfehérváron, ahol megnyitotta az Országos és Kárpát-medencei Gyermekvédelmi Konferenciát.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság szervezésében zajló kétnapos fórumon Czibere Károly hangsúlyozta, a szociális területre jutó mintegy 400 milliárd forintból minden negyedik forintot gyermekvédelemre fordítanak.

Az államtitkár a beruházásokkal kapcsolatban azt mondta: a gyermekvédelemben felhasznált adóforintok nem kiadások és költségek, hanem befektetések, amelyek a jövőben meg fognak térülni.

Czibere Károly a húszéves gyermekvédelmi törvényről azt mondta: a jogszabály folyamatos változásai azt a célt szolgálták, hogy a nehéz sorsú gyermekek "elkallódás helyett valódi esélyt kapjanak", a nevelőszülői hálózat megerősítésével pedig családban nőhessenek fel.

Úgy vélte, jó példákon keresztül az egész társadalom számára meg kell mutatni, hogy a gyermekvédelem esélyt kínál. Nevekhez, arcokhoz kell kötni az egyes sorsokat, emberi történeteket, és igenis tudatosítani kell mindenkiben, hogy ez nem egyirányú utca - tette hozzá.

Az államtitkár jelezte, hogy 2018-ban mintegy harminc százalékkal - 600-ról 800-ra - bővítik a gyermekvédelmi szolgálatok speciális szükségletű gyermekek számára biztosított férőhelyeinek számát, ezenkívül jövőre hetven-nyolcvan, speciális szükségletű gyermekekkel foglalkozó csoporthoz további egy munkatárs felvételét finanszírozzák.

Czibere Károly közölte, hogy tíz százalékkal növelik jövőre a gyermekek elhelyezéséről döntő szakértői bizottságok létszámát, emellett húsz százalékkal a gyámhivatali ügyintézők számát és harminc százalékkal a gyermekjogi képviselők számát.

Emlékeztetett arra, hogy 5,8 milliárd forintból 2020 elejére biztosítják a régi, nagy lakásotthonok bezárását és a gyermekek korszerű lakásotthonokban történő elhelyezését.

Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy az ágazatban dolgozók munkáját a szavak mellett a bérek folyamatos emelésével is megköszönjék. Idén az ágazat átlagbére - tavaly márciushoz képest - 16-17 százalékkal nőtt, míg 2018-ra 60 százalékos lesz az emelkedés 2013-hoz képest.

A konferencián felolvasták Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége levelét, amelyben hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem legfontosabb feladata a szoros családi kapcsolatoktól megfosztott gyermekek esetében a társadalomba vetett bizalmuk újraépítése és a gyermekek önbizalmának visszaadása.

A gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban kiemelte: a sok módosítás révén megerősödött a jelzőrendszer, gyors, emberséges és szakszerű intézkedések váltak lehetségessé, ám a szomorú esetek további pontosításokat igényelnek.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy a húsz év alatt felhalmozódott rengeteg tapasztalat a jövőben még inkább javítja a gyermekvédelmi munka színvonalát.

Úgy vélte, bármilyen is legyen a jogi szabályozás, a gyermekvédelem területén igazán csak összefogással lehet eredményt elérni.

(MTI)