2017-06-30 00:00:00 10. Győrkőcfesztivál

„A szülőség legyen a társadalmi közbeszéd része” – 2. rész

A nemrég megnyílt, Nő-Köz-Pontok létrehozásáról szóló EFOP pályázathoz is kapcsolódó szülői-családi tanácsadói képzésről kérdezte a csaladhalo.hu Cserey Miklós főszervezőt.

Mi az ötlet lényege?

Az ötletem több EFOP-os programhoz is kapcsolódhat, ebből csak az egyik a Nő-Köz-Pontok, de lehet a Védőháló a családnak program is, és kapcsolódhat más helyi kezdeményezéshez is. Az ötlet csak részben új, mert eredetileg is azt tűztem a saját zászlómra, hogy országos tanácsadói-segítői hálózatot hozzak létre. Az országos hálózat célja, hogy helyben tudjon segítséget nyújtani tudással és módszertannal, a előnye pedig az, hogy megsokszorozódnak a tudások és nagyon sok helyütt tudnak terjedni az egyes helyeken meglevő jó gyakorlatok. Én ezt egyébként úgy hívom magamban, hogy 3000-es hálózat, mert hiszem, hogy ma is van az országban 3000 ember, aki a saját környezetében ad szülőknek tanácsot, akihez szívesen fordulnak tanácsot kérni. Én őket szeretném megtalálni és nekik több tudást, stabilabb háttért biztosítani. Erre a most nyíló pályázati lehetőség jó keretet biztosít, mert például a Nő-Köz-Pont-os pályázók esetében, ha az adott kistérségből 10 ember részt vesz az egyébként 120 órás képzésen, az a teljes lehetséges büdzsé mintegy 2-3 %-ába kerül mindösszesen, és 10 ember már komolyan tudja segíteni egymást és komoly hatást tud gyakorolni.

Miről szólna ez a 120 órás képzés?

A 120 órás képzés, elméleti alapokat biztosít, vélhetően sok olyat, amivel már ki-ki részben találkozott, de új struktúrában, új megvilágításban és kifejezetten olyan módon, hogy hogyan lehet ezt továbbadni szülőknek, családoknak. A képzés során nagyon sok módszertani elemet is átadunk és gyakoroltatunk, valamint külön 20 órás blokk a kifejezetten csoportos tanácsadással foglalkozó rész. Az alapképzést követően folyamatosan tematikus képzéseket is kívánunk szervezni, ami a gyerekek életkorához és egyes helyzeteihez közvetlenül kapcsolódó problémák feldolgozását segíti.

Miért van egyáltalán szükség szülői-családi tanácsadóra, miért kellene tanítani a szülőséget? Miért nem elég mondjuk egy nevelési tanácsadó vagy pszichológus, ha a szülőt meghaladó gond van?

A szülői-családi tanácsadó nem egy elvi lehetőség, egy könyv, egy letölthető előadás, hanem egy olyan közeli szakember, aki mögött sok tudás és tapasztalat áll a hálózat támogatásával. Azért van rá szükség, mert az interneten nem lehet választ találni sok kérdésre, vagy többféle, sokszor egymásnak ellent mondó választ lehet találni, amiben a szülő nem tud eligazodni. Ilyenkor nagyon jól jönne az a lehetőség, hogy megkeressen valakit, aki igazolt módon képzi magát, és igazolt módon valódi tudásbázis van mögötte. Ezek nem olyan súlyú kérdések, ami miatt pszichológushoz, vagy családterapeutához kellene fordulni, hanem egyszerű, hétköznapi, de mindennapi problémák, például: „Minden este veszekedni kell, hogy mosson fogat, pedig minden nap elmondom neki”, vagy „A tavaly még teljesen normális gyerekem idénre egészen megváltozott, egy hónapig tiszta feketében jár, aztán egy hónapig, rózsaszínben, és ezt nem tudom követni”. Ezek nem igényelnek szakmai segítséget, mert semmi baj nincs a gyerekkel, de jó, ha a szülői kérdésekben jártas tanácsadóval lehet beszélgetni. Amiatt sem kell pszichológushoz fordulni, hogy mennyit járjon külön órára a gyerek, mennyit sportoljon, de ezt is jó (lenne) megbeszélni valakivel. A nevelési tanácsadónak nem ez a funkciója, hanem az, hogy a problémás gyerekek helyzetének megoldását segítse, kezelje. Összességében ezek tehát nem a szülőt meghaladó gondok, hanem kifejezetten a szülők gondjai, amire nem mindig tudják a választ.

Korábban az idősebb generációk „tanították” a fiatal családokat. Ez ma már miért nem működik? Vannak egyáltalán generációs válaszok egy ilyen rohanva fejlődő világban?

Valóban kézenfekvő lenne a családi minták használata, amit egyébként meg is teszünk, de ez már nem elegendő, s ennek több oka is van. Egyrészt a társadalmi minták jelentősen megváltoztak és folyamatosan változnak, régebben ezek sokkal inkább azonosak voltak az azonos élethelyzetben élők körében. Ma viszont nagyon sok eltérő modellt mutatnak a médiák, és mindegyik mellett látunk, tapasztalunk fontos érveket. Kiderült néhány dologról, amiről régen azt hittük, hogy jó, hogy mégsem jó vagy nem úgy jó, ahogy eddig hittük. Felerősödtek dolgok, amiket régebben nem tudtunk, csak ösztönösen csináltunk jól. A társadalom, a családok régebben türelmesebbek voltak, ma viszont mindenki siet és siettet másokat, és ez nem jó. Nem jó, hogy ha segítünk a gyereknek, hogy hamarabb járjon, mert a kúszás-mászás és az azt követő ülés, nagyon fontos a gyerekek idegrendszerének fejlődése szempontjából, s ha ezeket nem csinálja elég ideig, akkor kimaradnak fázisok és bár járni talán hamarabb fog, de más dolgokban viszont el fog maradni és ez később nemcsak a mozgásában, hanem a matematikai képességeiben, vagy esetleg a kreativitásában jelent majd hátrányt.

A teljes cikket a csaladhalo.hu oldalán olvashatja el.

(csalad.hu)