2017-12-15 17:00:00 Kiállítás díszlet- és jelmeztervezők munkáiból

A nagy kérdés: tanuljon-e a gyerek a nyári szünetben?

Fontos egy átmeneti idő biztosítása a gyerek számára a tanév vége és az aktív pihenési időszak között - hívta fel a figyelmet az InfoRádió által megkérdezett klinikai szakpszichológus. Kalamár Hajnalka szerint az lenne a jó, ha a gyerekek pár napot a nyári szünet elején azzal töltenének, amivel szeretnének, és csak utána kezdődne a nyaralás, a tábor vagy sportprogram.

Egy stresszesebb időszak után a gyermekek számára is túl nagy váltást jelent, hogy az iskola szünet beköszöntével azt csinálnak, amit akarnak vagy éppen sok programot szerveznek a számukra. Ezért átmenetre, lassú alkalmazkodásra van szükség – olvasható a portálon. A szakember emlékeztetett arra, hogy ilyenkor, egy adott szakasz végéhez köthetően lázas, hasfájós megbetegedések is előfordulhatnak.

Az átmenet életkoronként és személyiségtípusonként is eltérő. A kamaszokat érdemes pár napig békén hagyni, hogy saját maguk regenerálódjanak. Néhány nap múlva aztán készen állnak az aktívabb szabadidős programokra is – vélekedett. A kisiskolások esetében érdemes strukturálni az időt, mert ebben a korban, ha nincsenek meg a keretek, az bizonytalanságot okoz. Ezért meg kell beszélni velük, hogyan fogják tölteni ezeket a napokat, és úgy ötvözni a programokat, hogy abban jusson idő a pihenésre és az aktív kikapcsolódásra is – fejtette ki a klinikai szakpszichológus.

További részletek a weboldalon.

(inforadio.hu/csalad.hu)