2017-05-28 00:00:00 Családi Fesztivál

Pisigéppel és vécécsészével demonstráltak

November 19-én van a Vécé Nemzetközi Világnapja. A világnap alkalmából a Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport figyelemfelhívó megmozdulást szervezett egy élhetőbb, tisztább Budapestért.

Vágyuk egyszerű: mindenki számára elérhető ingyenes közvécéket a fővárosba. A csoport a legtöbb állampolgárral egyetértésben azt szeretné, ha a városban megfelelő mennyiségű és minőségű, mindenki számára elérhető közvécé működne.

Ez mindenki életét megkönnyítené, néhány társadalmi csoportét pedig – mint például az idős emberekét, a kisgyermekes családokét, a mozgáskorlátozott emberekét, valamint a közterületen dolgozókét és az ott élni kényszerülőkét – különösen.

A csoport a fővárosi önkormányzat épülete elé vörös szőnyeget terített, ami egy vécécsészéhez vezetett. A csészébe állampolgárok helyezték el üzeneteiket a főpolgármesteri hivatal számára, amelyekben a nyilvános vécékkel kapcsolatos problémáikat és kéréseiket fogalmazták meg, mint például: „Egy ajtót magamra csukni – az emberi méltóság apróságokon múlik.”

Az akció során Orbán Miklós, az AVM hajléktalan aktivistája mondott beszédet, amelyben elmondta: „A hajléktalan emberek teljes jogú tagjai a társadalomnak és kijár nekik az a méltóság, hogy közvécékben végezhessék a dolgukat. Rendszeresen vegzálják őket a rend éber őrei és súlyos tízezrekre büntetik a jobb sorsot megélt embereket. Nem rendészeti kérdés, hanem szociális feladat a hajléktalanság felszámolása.”

Az akcióban az AVM-en és az Utcajogászon kívül a Bennfentes Kívülállók Közkórusa is részt vett, akik pisigépet készítettek, hogy bemutassák az emberi test működését. A Roma Sajtóközpont Orlay Balázs és Orsós Juli designerek közreműködésével vécétörténeti kiállítást rendezett, illetve az akciót a Civil Közöd Társaság is támogatta. Az akció végén a főpolgármesteri hivatal főosztályvezetője vette át az állampolgárok üzeneteit, és ígéretet tett arra, hogy ezeket eljuttatja Tarlós István főpolgármesternek is.


Budapesti vécéstatisztika

Ma Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek 39 (más források szerint 51) illemhelyet üzemeltet, amelyek 180 forint térítési díj ellenében vehetőek igénybe. A Város Mindenkié lakhatási érdekvédelmi csoport közérdekű adatigénylése alapján az FCSM-en kívül a kerületi önkormányzatok is tartanak fent illemhelyeket, összesen mintegy 30 darabot. Tehát a fővárosban a nyilvános illemhelyek száma 70-80 darabra tehető.

Ez azt jelenti, hogy Budapesten minden harmincezer lakosra jut egy nyilvános illemhely.

Összehasonlításképpen, Párizsban ötezer emberre jut egy közvécé, és ezek jelentős része ingyen használható.


(csalad.hu)