2018-01-20 00:00:00 Jégpályák Éjszakája a Városligetben

Közösségi média a szorongás hátterében?

Az angol lányok pszichésen sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint tíz éve. És sokkal borúsabban látják a jövőt, mint korábban.

Egy kutatás arra mutatott rá, hogy az angol iskolás lányok lelki egészsége főként a közösségi média és a fokozott mobiltelefonhasználat miatt romlott jelentősen. A vizsgálat a 2005-ös és 2014-es felmérésekben szereplő 14 éves lányok pszichés állapotát vetett össze, és azt találta, hogy komolyan nőtt a szorongásoktól szenvedő fiatal diáklányok száma. A jelentés szerint a vizsgált 30 ezer fiatal lány sokkal komolyabb, mint a tíz évvel korábban ebben a korban járó korosztály, és többségük arról számolt be, hogy már 14 évesen is attól fél, hogy „nem tudja majd irányítani a saját sorsát” – írta honlapján a BBC.

A vizsgálatoknak van pozitív eredménye is, ugyanis a jelentés szerint a mai fiatalok sokkal elkötelezettebbek a tanulmányaik iránt, a korábbinál sokkal többen biztosak benne már 14 évesen, hogy egyetemre mennek, viszont sokkal kevésbé vonzóak számukra a kockázatos kalandok, az apró bűncselekmények, a dohányzás vagy a fiatalkori drog- és alkoholfogyasztás. Ez persze nem csökkenti a szorongás problémáját, amelyet a megnövekedett pszichés stressz jelent, érdekes módon elsősorban a lányoknál. Közülük is főként azoknál, akik egy szülő gyámolítása mellett nőttek fel.

A kutatók ezt a negatív tendenciát a gazdasági környezettel magyarázzák. A 2005-ben középiskolába került korosztály még viszonylag folyamatosan pozitív gazdasági és pénzügyi környezetben nevelkedett, miközben a két évvel ezelőtt serdülő gyermekek már egy olyan világban, ahol nehéz a megélhetés, és folyamatos a harc a munkahelyekért. Emellett az okok között van a gyorsan fejlődő technológiai eszközök használata is. A közösségi média, és az internetes tartalmak azonnali, okostelefonos elérhetősége egyfajta nyomást helyez a korosztályra. Mintha folyamatosan azt mondanák valakinek, hogy „ha nem fotózod és osztod meg, mit csinálsz, nem is létezel”. Csakhogy egy átlagos életnek nem minden pillanata csillogás, amelyet érdemes nagy nyilvánosság előtt megmutatni. Hogy a közösségi oldalakon kialakult elvárásoknak megfeleljenek, a tinédzserek rengeteg energiát fektetnek abba, hogy a valósnál mozgalmasabb, változatosabb, és irigylésre méltóbb élet pillanatait mutassák be az ismerőseiknek. Emiatt viszont folyamatos stresszben élnek, hogy a „barátságokat” fenntartsák. Ha ez sikerül, annak gyakran alváshiány az ára. Ha viszont nem, akkor elhagyatottság-érzés, magány, vagy rossz esetben a velük elégedetlen kortársak zaklatása. Ez a hatás fokozottan igaz a szerényebb keresetű családok gyermekeire.

(csalad.hu)