2017-11-21 08:00:00 Filharmónia koncertsorozat Szegeden

Kérdések a CSOK-ról: egyedülálló szülő felújítana

A csok hatalmas siker, rengetegen érdeklődnek iránta. Az otthonteremtési szabályozás azonban – mint minden jogszabály – kíván némi értelmezést. Ezért az eddigi több száz megválaszolt kérdés után egy sorozatban hozunk példákat a támogatási feltételekről.

Sorozatunk következő kérdése arról szól, hogy mit tehet az, akinek nincs a nevén ingatlan, mégis CSOK-kal szeretne lakást felújítani.

A kérdés:

A levélíró egyedül neveli ötéves kisfiát. A lakás, amelyben laknak, nem az ő nevére van bejegyezve, mégis szeretné felújítani, és ehhez igénybe venné az otthonteremtési kedvezményt.

A válasz:

A szakértői válasz szerint a családok otthonteremtési kedvezménye ugyan felhasználható meglévő lakás vagy ház bővítésére, azonban kifejezetten lakásfelújításra nem igényelhető. Ez azt jelenti, hogy a kormányrendelet a meglévő épületek, lakásrészek átalakítását nem tekinti bővítésnek, mert ezzel a hasznos alapterület jellemzően nem növekedik. Bővítésre felvehető CSOK esetében ugyanis elvárás, hogy az ingatlan legalább egy lakószobával növekedjen, tehát alapterület növekedése nélkül akár tetőtér beépítéssel, emelet ráépítéssel kell járnia, néhány egyéb kitétel mellett. A bővítésre a CSOK ráadásul csak akkor igényelhető, ha a bővíteni kívánt ingatlan legalább 50 százalékban az igénylő bejegyzett és nyilvántartásba vett tulajdona.

Ugyanakkor – ha nem is a CSOK keretében – van megoldás a levélíró számára is. A lakások korszerűsítésére ugyanis létezik kamattámogatott korszerűsítési lakáskölcsön. Ez a 341/2011-es kormányrendelet alapján igényelhető közmű bevezetésre (víz, csatorna, elektromos és gázszolgáltatás esetén is), a közművek belső kiépítésére, vagy fürdőszoba létesítésére olyan ingatlanban, ahol eddig ilyen nem volt. A kamattámogatott kölcsön felvehető központi fűtés kialakítására és cseréjére, az épület hő-, hang-, és vízszigetelésére, a külső nyílászárók cseréjére, sőt a tető cseréjére, szigetelésére vagy felújítására is. A kölcsön az említett munkálatok miatti helyreállítási munkák költségét is fedezheti a teljes költség 20 százalékáig. A teljes költség nem haladja meg a 15 millió forintot, az adható kamattámogatott hitel pedig a 10 milliót. Az viszont sajnos ennél a megoldásnál is feltétel, hogy a korszerűsíteni kívánt ingatlan legalább 50 százalékának saját tulajdonban kell állnia.

További kérdés:

A levélíró arra is kíváncsi volt, hogy ha mégis saját ingatlan vásárlásáról döntene, az egy gyermek után járó CSOK-ot hogyan igényelheti egyedülálló szülőként.

A válasz:

Ebben a konstrukcióban használt lakás vagy ház vásárlása oldható meg a családok otthonteremtési támogatásával.  Ennek összege egy gyermek esetén maximum 600 ezer forint. A levélíró ugyan egyedülálló – és a hajadon, elvált, özvegy, és egyéb családi állapotot itt a jogszabály nem különbözteti meg – mégis igényelheti a támogatást a vele közös háztartásban élő gyermek miatt. A szakértők arra hívták fel a kérdező figyelmét, hogy ebben az esetben is állnak a CSOK lakásméretre vonatkozó feltételi. Vagyis egy gyermek esetén a vásárolandó használt lakásnak legalább 40 négyzetméteresnek kell lennie, ezen belül egy legalább 12 négyzetméteres lakószobával és önálló főzőhelységgel, illetve fürdő helyiséggel, és közművekkel (önálló fűtéssel, villamosenergia és vízszolgáltatással vagy engedélyezett kúttal, valamint csatornával vagy az ezt kiváltó, hatóságilag engedélyezett szennyvíztároló megoldással).

Az egy gyermekét egyedül nevelő, használt lakáshoz CSOK-ot igénylők esetében meglévő feltételekről is tájékoztatták a levélírót. Eszerint az igényléskor nem lehet köztartozása, legalább 180 napnyi biztosítási jogviszonnyal kell rendelkezni, és büntetlen előélettel. Az igénylés menete azonban ebben az esetben is hasonló a CSOK többi formájához: a pénzintézetekben kell beadni az igénylést, és a támogatás összegének megállapítását. Használt lakás vásárlása esetén, a banknál kell bemutatni a 30 napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap másolatot az adásvételi szerződés megkötését követő 120 napon belül. Ha a feltételeknek az igénylő megfelel, és az ingatlanvásárlást további hitel felvétele nélkül meg tudja oldani, a bank a CSOK iránti igényt nem utasíthatja el.  Ha mégis szükség lenne hitelre, akkor viszont csak akkor igényelhető a támogatás, ha a hitelintézet az igénylőt hitelképesnek minősíti. A CSOK-ot használt lakás vásárlásakor az igénylő a jogosultság megállapítása után egy összegben kapja meg.

(csalad.hu)